Gondolom mindenki ismeri már a poént, miszerint a dolgozás kezd lassan az ivás rovására menni; nos, mostanában így vagyok az élettel. Kaptam új munkát, nem mondanám szépnek és jónak, de mint már említettem, kétkerekű dögök lebegnek a szemem előtt napi kilenc órában, ez elviselhetővé teszi valahogy. Van még egy hónapom eldönteni, akarom-e, vagy inkább visszatérek a pénztelen ám kényelmes egyetemistaléthez. Estéimet rendszerint különféle pasik töltik be; bár ez rengeteg százalékban nemtáviratot jelent, de a múltkor például majdnem sötétedésik tekeregtünk Rapcival a budai hegyekben mászható fákra és játszóterekre vadászva:) (s itt hangzott el az örökérvényű aranyköpés, mikor birge egy fa tetején termett:
“-jajjajjj, oké, hogy feljöttem, de hogy fogok lemenni?
-Mint a többi macska: sehogy. Nyávogsz, amíg valaki le nem szed.” – és lőn: Rapci ősz hajszálakat nem kímélve leimádkozott….)

A dolgozás és a pasizás mellett például még dolgozom, hiszen eddigi hőn szeretett munkáim (a Mozizóna, s a Sziklakórház) hűségesen velem maradtak, ezáltal nem csak hétfőtől péntekig robot az élet, de szombattól vasárnapig is, bár be kell vallanom, az Úr napjának munka utáni részét e héten például a strandon töltöttem: laza 2200 HUFos belépő után másfél órát pancsikoltunk, mielőtt beütött volna a szokásos esőerdő-project…

Szóval nyugi, még élek, csak a valóságban – néha kicsit-kicsit hiányzik ugyan a virtualitás, de mit tehet az ember? pardon birge….

Búcsúzóul egy másik aranyköpés: körítésnek mindössze annyit, hogy nemtávirattal a mímelni szó értelmén vitatkoztunk, s polcán történetesen lakik egy értelmező kéziszótár, csak épp idősecske…
“-no hol is van az a szótár, add csak ide…
-azzal mondjuk nem sokra mész!
-…hadd csapjalak fejbe vele!
-mindig is tudtam, hogy zsebszótárat kellett volna venni…”

Macskáék gazdát keresnek: a felnőtt természetesen kivétel ez alól. Első tulajdonostól, lakásban tartott, újszerű, megkímélt állapotban, megtekinthető Budapesten, elvihető durván hat hét múlva – még csak ma kezdték nyitogatni a szemüket… Két fekete-fehér miniállatról van szó, egy fiú, egy lány, és bár az emlékeim nem mindig megbízhatóak, de mintha ez az alom erősebb lenne az eddigieknél… (legalábbis már erőteljesen másznak ahhoz képest, hogy még ki sem nyílt a szemük). Referencia Dorkytól kérhető, aki tavaly vitt el tőlünk egy koromfekete szépfiút aki azóta a környék kan-és trubadúrja:)

Khmm.. randa, nagyon randa marketingfogás: exklúzív, birgemellekkel megtámogatott kismacskakép a másikblogon.

.. furák néha a véletlen összefüggések. Lehet azt mondani, hogy “fúú, jelek”, meg lehet azt is, hogy utólag belemagyaráztam egy tök véletlen dologba valamit. Például egy megbeszélt találka alkalmával teljesen spontán módon pont abba az étterembe ülünk be sörözni a másik fél javaslatára, ahova kiskorom óta titokban be akarok menni. Aztán az illető meg is vacsoráztat mindennemű extra alkalom nélkül, csak mert olyanja van. Aztán ott ment egy album, amiről már nektek is mutattam zenét - előbb végigment a komplett GNR feldolgozás, aztán más klasszikusokra is sor került, például arra, amit nem tudok megmutatni, mert sehogy nem találtam persze a Youtubeon – mindenesetre lényeg, hogy a Billy Jeanról van szó, melyről meg is emlékeztünk szóban, vagyis a számról és előadójáról váltottunk néhány mondatot.. s mindössze két két nap múlva mi is történt az előadóval? No, mindegy, ez nem Micheal Jackson emlékpost, béka poraira.

Említettem, hogy újfent eladtam lelkem, s bevallom őszintén, a próbaidő ezúttal kölcsönös. Mondjuk úgy, hogy a szép új munkahelyemen hiába vannak derékig érő (!) plüsskutyák a helyem két oldalán, egyelőre még nem tudtak meggyőzni, hogy jó lesz ott nekem. Igaz, csak három nap telt el, akármi történhet – s a nehéz pillanatokban összeszorított foggal gondolok mindenféle motorokra, amiket fizetésből például lehetne venni…

De még csak nem is ez a mai nap legkétségbeejtőbb szenzációja, ami miatt mindenféleképpen klaviatúrát ragadtam (bár bevallom őszintén, a postot egész nap fogalmazgattam a fejemben, persze mire idáig eljutottam, valami egész más lett belőle, az izgi és szépen megfogalmazódott gondolatok elpárologtak útközben) hanem az ominózus kétségbeejtő szenzáció, s világelrettentő felfedezés. Amennyire én körülnéztem, a Google sehol nem látott ilyet, tehát a felfedezés egyedül az enyém, szeretném bemutatni Magyarország eltitkolt ikreit:

ja, és látta valaki tegnap a vihart? Úgy értem, a külvárosból, tíz emelet magasból? Hát leginkább wow. De persze ez megint nem téma.

…mondta a birge.
hajjaj… mondta a blog.

Aztán csak ott ültek egymással szemben. Oly rég is volt már, hogyan vegyük fel azt a bizonyos fonalat? Hogy is szokott lenni? Én írok, ti olvastok? És mit írok? Magvas filozófiai gondolatokat? Életem apró-cseprő eseményeit? Kínzó kérdéseket? Mindből akadna bőven, de a fogalmazhatnék nyaralni ment. Jó neki. Én nem tehetem.

Mert ugye itt van az egyetem: a vizsgák megyegetnek, de kissé sokan vannak – a főiskolán határozottan kellemesebb volt az élet három-négy vizsgával, amit lehetőleg egy hétre bezsúfoltunk, oszt’ csókolom, helló nyár. Most meg június közepén még tanulok a szigorlatra.

Aztán van itt munka is dögivel, mi több, dögibbel: felpörgött persze a kórház (Múzeumok éjszakáján például tizenkét órát töltöttem a föld alatt, óránként kb 60-120 embert mozgattam végig a túrán, de legalább megtanultam, hogy a polgári védelmi egyenruha finom meleg, meg nem is néz ki rosszul, ez itt a reklám helye, vegyen ön is PV-ruhát!) a Mozizóna is fut még szerencsére, no meg úgy tűnik a felnőttlét örömeibe is tán belekóstolhatok holnaptól Office Assistant munkakörben, jelentsen bármit is.

Voltam persze nyaralni is, hiszen nyaranta úgy dukál: kerek 19 órát töltöttünk Miskolc illetve Miskolctapolca szép városában, megismerkedve a helyi villamosokkal és azok utasaival, meglátogattam az Egyetemet melyen geológusnak jó lenni igazán, és természetesen belefürödtem a Barlangfürdőbe is, majd egy röpke leégés után (mely azonban nem tudta elfedni a nyár csúcsleégését, ami leírhatatlanul trendi lett) már úton is voltunk hazafelé, hogy nemtávirat után én is megbukjak egy vizsgámon másnap.

Jártunk lenn a kéklő Dunaparton Kecskeméten is, méghozzá repülőt nézni, hiszen van nekünk olyanunk, hogy légierő-csapatok hadművelet-elmélete – legalábbis névben ilyen izgalmas a tantárgy. A tanultak valós izgalmairól szép képet nyújt a tény, hogy felettébb örültem a kettesnek, és dehogy akartam én belőle még vizsgázni meg javítani! Ettől függetlenül viszont igazán rendes volt a tanárbácsitól, hogy buszra pattintotta a csoportot, s elvitte repülőt nézni: ülhettünk MIG-29ben és Albatrosban (a jelen lévő kiskatonák lelkesedésére jellemző, hogy ez utóbbinak a fedelét is rámcsukták, én meg persze ki sem akartam belőle szállni többet:)) néztünk Gripent messziről meg még messzebbről, aztán valami szupertitkos helikoptereket is végigpróbáltunk, amiket nem volt szabad lefényképezni (szerintem csak azért, mert a néni szégyellte, hogy milyen rossz állapotban vannak).

Szóval azért zajlik az élet.

Képek is:

Kezdetnek például az ominózus miskolci piros villamos, a veszekedő utassal, aki pont nem látszik – de az értelmetlenül néző utazóközönség bezzeg annál inkább.

Utcakép – ugyanonnan:

“Summer night – something begun…” avagy azok a pletykás lányok…

MIGsegg hátulról – jelentékeny egy far. Amúgy ezúton szeretném közölni rajongóimmal, hogy menthetetlenül vadászgép-rajongó lettem, születésnapomra tehát nyugodtan meglephetnek egy kisebbfajta röpcsivel:)

LEGO középhaladóknak: itt kell szétszedni az Albatrost. Haladók össze is rakhatják.

birge-friendly version… tudjátok hol.

Mit is mondhatnék? Vizsgaidőszak van, a rondábbik fajtából.. nyafogás és sírás.. valamint a világ leglassabb internetkapcsolata. Azt hiszem, ehhez képest a betárcsázós időkben csak úgy hasított a net, most meg a szolgáltató hülyének néz, valahányszor rájuk telefonálok, hogy ez tán már erős túlzás.. a kedvencem pl. a múltkori párbeszéd:

-Jó napot kívánok, nincs IP-címem, nincs netem, szomorú és információra éhes vagyok.
-Próbálta már újraindítani a modemet?
-(miért maga szerint még nem láttam elég IT-Crowd epizódot???) Természetesen. Szeretném jelezni, hogy valahányszor elmegy a net, én betelefonálok magukhoz, mondanak egy csomó hülyeséget, majd végül újraindítanak bent valamit, és működni szokott.. nem kezdhetnénk most az újraindítással?
-mi olyat nem tudunk csinálni, hogy újraindítunk, ki kéne kapcsolni a modemet.. a routert.. a gépet.. akármit…
-ezen már mindt túl vagyunk. Újraindítaná végre? (gyors infokérés wadétól, ötletének felhasználása) és amíg az újraindítással foglalkozik, megtenné, hogy beméri, hogy nincs-e valami zavar az ideérkező jelben?
-Természetesen, ezt be tudom mérni.. nem, részünkről nincs semmi zavar. A jel tökéletes, a hiba a számítógépben lehet.. talán új eszközt csatlakoztatott a hálózatra?
-Igen, kábé két héttel ezelőtt.
-Akkor biztos ez a baja…
-és két hétig bírta?
-Akkor a számítógép hálókártyája mehetett tönkre…
-Kedves uram.. a modemre egy router van kötve, három gép megy róla.. meglepődnék, ha mindháromnak egyszerre füstölt volna el a kártyája. Nem mellesleg már a modem sem világít.
-Nos akkor ki kéne húzni a routert…
-Megtörtént.
-érdekes.. még mindig nem kap IP-címet.. aha, valami zavar van a jelben…
-Köszönöm szépen a megerősítést, érdekes, hogy másfél perce Ön szerint még nem volt zavar ugyanitt, sőt a lehetőséget is kizárta. Mit tudunk most tenni ezzel a zavarral?
-Továbbítom a problémát a szerelő kollégáknak, ők majd a héten jelentkeznek.. Addig próbálkozzunk meg egy központi újraindítással…

És lám a net megy (időszakos jelleggel és csigalassan) a kollégák viszont azóta sem jelentkeztek…

Puff nektek birgeblog.

Szolgálati közlemény: a rettentően lassú netkapcsolat miatt még birge-friendly verziót sem csináltam a blogból, ugyanis a fene sem bírja kivárni, amíg a blog.hu betölt… Most már komolyan kezdem unni a dolgot.

Adoptáltam egy Alient. Nipunak hívják, és szegénynek a bolygója megszűnt létezni, ezért kilencmillió-kilenszászkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc társával együtt szomorúan, éhesen és fázva lebegtek az űrben, de szerencsére néhányukat már örökbefogadták, néhányan viszont meghaltak. Mostantól felelős vagyok az űrlényért, akit megszelidítettem.

Update: általam érthetetlen okokból – becsszó, nem szándékos! – Nipu csak az újblogon jelenik meg:S Ott viszont lehet halálra dögönyözni:D

Egyszer volt, s hol nem, egy messzi vidéki városba invitálták a birgét, ottan is egy veszélyes üzembe. De persze nem ment ám ez ilyen kalandosan…

No. Tanulva a tapasztalatokból, egy kis használati utasítás mostantól.

Ezt a blogot és a zöldarcú lányt a világért sem akarom megszüntetni, ezért minden post továbbra is megjelenik itt, kivéve, ha az valamilyen okból kifolyólag csak és kizárólag a 2.5ös verzióra kívánkozik. Tehát a lusták, vagy az újdonságtól tartók nem kényszerülnek semmire, nyugodtan böngészhetnek a megszokott felületen. Ugyanakkor ravasz módon minden bejegyzésben el fogok helyezni egy linket, ami a “birge friendly” verzióra fog mutatni; itt rendszerint ugyanaz olvasható, ám halmozottan érvényes, hogy a Google a barátunk – hisz ő fogja érdekes linkjeivel színesíteni a tartalmat, amire természetesen érdemes odafigyelni. Megfelelő mennyiségű katt után pedig – nos, kitalálunk valamit, hogy az olvasók egereivel összegyűjtött értékekből valamilyen módon ők is részesüljenek…

Szeretném továbbá hangsúlyozni, hogy a költözésnek s a kettős blogolásnak nem egyetlen oka és célja az én nyerészkedésem; a blog.hu felkínál olyan lehetőségeket a dizájnolásra meg tartalomfeltöltésre, amiket a wp nem (ezeket még nem volt időm kipróbálgatni, de ami késik, nem múlik, lesz majd ottan minden, mi színes s szagos) másrészt pedig kíváncsi vagyok, változik-e ott idővel a látogatottsági statisztikám.. márminthogy pozitív irányba szeretném persze.

a., Kapj fel egy lepedőt és szaladj a legközelebbi temető felé, hogy jusson hely
b., Nézd meg jól, mert ilyet többet nem látsz
c., csukd be a szemed, mielőtt belefolyik a sisak
d., irány a legközelebbi szupertitkos atombiztos légókórház
e., mindegyik
f., egyik sem.

Avagy mese a Sziklakórház incentive programjáról.

Mostantól birgeblog 2.5 itt. Kommentelni csak regisztrált felhasználók tudnak, a lelkemet meg már úgyis eladtam. Tesztüzem.