birgeblog 2.0











{július 22, 2007}   Bébi bolondos dallamok

Ha az ember szobájában már nem sokkal napkelte után harapni lehetne a levegőt, a hasamra sütő nap melegében meg meg lehetne alkotni a reggeli tojásrántottát (ehe… fincsi tojcsi ráncsi. Na, jó, ezt inkább mellőzzük.) akkor a birge is kénytelen bizony korán kelni. Pláne, ha valamilyen furcsa okból úgy döntenek az emberek, hogy a szemközti ház igencsak nagy zajjal járó felújításához ideális időpont a vasárnap hajnal. Így tehát Alázatos Narrátorotok már fél kilenckor fenn volt, kínjában pedig nekiesett a reggeli rajzfilmeknek. Miközben a haverok strandolnak, ugye. Ilyenkor olyan rohadt irigy tudok lenni, hogy jobb, ha a közelembe sem jön senki, mert úgyis megharapom.

Visszatérve tehát a fősodorra, történt a mai hajnalon, hogy bekapcsolván a tévét Frédi és Béni kalandjaiba ütköztem. No, dörzsölgettem is a tenyerem, a birge ugyanis nagyra értékeli Romhányi a rímhányó munkásságát, vettem hát a maradék (amúgy pocsék) lasagnét, és leültem reggeli tévét nézni. Csakhogy a sorozatot újraszinkronizálták, mégpedig brutális módon. Néha ugyan próbált rímelni, de attól csak könnyeztem, különben is, egy mondaton belül ne legyen már szóismétlés, mert csak könnyezem ugyebár. Ha ez nem lett volna elég horror, rögvest utána a Bébi Bolondos Dallamok következtek, hol Tapsi Hapsit, Dodó kacsát és társait még pelenkás korukban Nagyi neveli, aki finom sütiket gyárt, miközben a gyerekek játszanak a hátsó udvaron. Nagyi és Csőrike természetesen pont ugyanúgy néznek ki, mint a későbbi sorozatokban, bár ez utóbbit nem akarja felfalni Szilveszter. Azért nem teljes bukta a dolog, akadt benne egy-két jó poén, de ettől függetlenül szentségtörésnek tartom. Legalább annyira, mint a tegnapi DH szinkronos-tévés verziójában, amikor Bree a “kurva” szót használta, és nem nőre mondván, hanem jelzőként. Előfordulhatott ilyen az eredetiben? Valaki segítsen már ki, nem emlékszem…



odon says:

ti rohat geci faszopo köcsögök rohadjatok össze



birge says:

Köszönjük az intelligens hozzászólást, majd értesítjük.



dfg hg says:

sex nincs?legyen má há igy semmi dugás legyen



birge says:

Előbb-utóbb moderálnom kell, én már látom.
Nem, nincs szex. Pláne nem z nélkül.



BoyLaiR says:

Anyááám.. :/ Egy újabb IQ harcos.. De méé pont ehez a bejegyzéshez böfögik ide ezeket a “mélyenszántó” kommenteket? Ide rejtettük véletlenül a bunkómágnest?:D



birge says:

Ez az egyik legolvasottabb bejegyzés, valamiért sokan gugliznak bébi bolondos dallamokra, én meg toplistás vagyok a találatok közt. Csak azt nem értem, hogy fér össze a rohadt geci fasszopó komment azzal az emberrel, aki előtte bébi bolondos dallamokra keresett…



Brumszi says:

Én egyetértek veled ami a Frédi és Bénit illeti, bár igazán soha
nem is szerettem. A Bébi bolondos dallamok szerintem viszont
nagyon aranyos, már csak azért is mert végre nem egy erőszakos mese.
Szerintem az már egyszerűen borzasztó amikor egy kis gyerek sírva
jön ki a szobából, mert megilyedt a mesétől. A én unokaöcséimmel
ugyan is ez történt. Az a gond, hogy a mai mesék ugyan arról szólnak
mint a valós világ csak rajzfilm figurákkal.(gyilkolás, politika…stb)



birge says:

Szia Brumszi!
Végre egy intelligens hozzászólás…
Bébi bolondos dallamokügyben szerintem ízlések és pofonok. Én az eredetin nőttem fel, nekem ez az új fura volt, de elhiszem, hogy a mai pöttömöknek ez teljesen rendben van. Nagyon rég voltam már icipici, és akkor még nem voltak ilyen Dóra a felfedező meg Teletubbies szintű mesék, vagy csak velem nem nézettek ilyet; szóval én akkoriban ugyanazt néztem, mint a gondjaimra bízott, már erőst tinikorú nagybátyám: Tom és Jerryt, Forma 1-et, ilyesmiket. Ezért nekem ezek a kifejezetten ovisoknak szóló mesék idegenek és buták.



nagyonjo mindignézem



valaki says:

Nem értem,hogy mi bajotok van ezzel.



Válasz

et cetera