Felkeltem, kockultam, elpakoltam, porszívóztam, port töröltem, mosogattam, ebédet főztem, megettem, tán még egyszer elmosogatok utána. Igen, a lakótársak már hívják a mentőt.

Vajon ez annak a jele, hogy unatkozom?

Onnan tudod, hogy késő van, hogy az msn-kontaktjaid nagyrésze offline.

Onnan tudod, hogy unatkozol, hogy hosszú és összecsapott, vagy rövid és értelmetlen blogbejegyzéseket írsz.

Aludnom kéne.

Szóval az úgy volt, hogy a hetet egy másik dimenzióban töltöttem. Szerdán ugyanis egy bonyolult házifeladatot akartam megoldani, amiben Jessica Rabbit sajttá változik egy flash animáció keretei között amikor is hirtelen a birgék kedvenc együttese (közismert magyar nevén a Fegyverek és Rózsák) csendült fel a Rádió 24ben, amit épelméjű ember azért nem hallgat, mert csupa-csupa hallgathatatlan zene megy rajta folyton és folyvást. Utána meg Highway to Hell is volt. Ez tényleg okot adott arra, hogy komolyan kételkedni kezdjek a világ rendjében, de a meglepetések korántsem értek addigra a végéhez: az esti menza ugyanis kellemetesre sikeredett, holott maximum húsz ember dúsult a helyen, és ebbe beleszámoltam a pultoslányokat is. És még csak nem is pasiztam (annyira). Sőt. Be sem rugogattunk. Szóval már kezdtem gyanakodni, hogy valami megzakkant a világban, de a meglepetések – és a végső felismerés – ekkor még váratott magára. Életemben először végigbuliztam a Konzát, úgy kellett kidobni minket hajnalban (sajna ezt szinte szó szerint meg is tették a csúnya nézésű kopasz bácsik), és természetesen rögvest a lángososhoz siettünk, hogy egy kiadósat reggelizzünk – a szokásos fél lángos adagomat. Ám Oszi, kedvenc Tankcsapdalassúzópartnerem kegyetlen volt: elhatározta, hogy egy EGÉSZ adag kaját bele fog erőltetni a kicsiny birgepocakba, majd utána a lángosossráctól kapott üveg bort (értitek: kérek egy lángost, erre szó nélkül kezembe nyomnak egy üveg bort.) elszürcsölgetve ébren tart 6:45ig, hogy beérjek Munkavédelemre, amit valami perverz okból kifolyólag ilyen időpontban tartanak. A quest nem sikerült, mert bár a nagyonrendesportásbácsi beengedte táncpartneremet e hajnali órán, sőt, bölcsiscsoportnéni is ébren volt még, hamar kiderült, hogy egyikünk sem kíván már alkoholt fogyasztani, így a bor szomorúan (és bontatlanul) ücsörgött az asztalon, amíg mi Happy Tree Friendset néztünk, majd inkább hazazavartam Oszit, mert láttam, hogy leragad a szeme, és legalább én is tudtam aludni 30 azaz harminc! egész percet. Utána elszáguldottam. Munkát védeni. Amiből sokat nem tudtam meg, mert beültem nagyanyám és Drag közé, akik lelkesen szórakoztattak, így nem csak az előadás maradt ki, de elég éber voltam ahhoz, hogy eljussak a reggel nyolcas THIH (Talán Holnap, Inkább Holnapután) nyitásra, ahol amazont megszégyenítő harcossággal majd jól magamhoz veszem az indexemet (és Dragét is, ha már olyan szépen kért). És ekkor… Ekkor ért a sokk. A sokk, ami bebizonyította, hogy most már teljesen biztos. Biztos, hogy ez az univerzum nem azonos azzal, amiben felnőttem. Gyanakodhattam volna a jó zenéknél, a jó menzánál vagy az ingyenbornál is, de végül a TOs néni meglepő viselkedése nyitotta fel a szememet. Ugyanis a sor haladt. Nem oly módon, hogy eltapostuk egymást és a hullákat eltakarítottuk az útból, hanem úgy, hogy a megtáltosult (avagy bespeedezett, a fene se tudja) TOsnéni percenként(!) hívott be egy új embert, de előtte a régit sértetlenül kiengedte. Csak nekem nem adott indexeket, mert még nem volt beírva a jó öreg Neptunba a munkavédelem. Ami nem derült volna ki, ha csak a saját indexemet kérem…

Kedves olvasóim! Kapaszkodjanak! Az ámulásnak és bámulásnak korántsincs vége! Stay tuned, a horrotörténet folytatódik!

TO után végre bezuhantam az ágyamba (hóttfáradtságomból kifolyólag zuhanyzás nélkül, nem megágyazva csak ledőlve a pokróccal) és legközelebb fél kettőkor nyitottam ki a szemem. Ami csak azért volt kellemetlen, mert déltől órám lett volna, de néhány Gilmore Girls epizód azért hamar visszahozta a jókedvünket, le is ugrottam a görög büfébe a jól megérdemelt hamburger-saláta kombómért.

És akkor most egy kis kitérő. A birgék táplálkozása meglehetősen fura dolog. Úgy működik, hogy a birgék egyszer találnak valamit, amibe beleszeretnek, és hetekig nem is akarnak mást enni. Jelen pillanatban ez a 300 forintos sajtos hamburger sans majonéz ám avec tzitzaku (igen, ezt igenis így hívják!) szósz, amit remélem ha elég sokat kérek, egyszer elneveznek rólam, mint a hajdanvolt Győzike pizza, amit nem a médiag**iről, hanem egy fősulisról neveztek el, szóval emellé görög vitaminsalátát szoktam kérni. De Apci és Rapci kedvéért idefűzöm, hogy lehet kapni Paralia salátát is. Az is finom. Aztán egyik pillanatról a másikra megunják, és akkor kétshake-be esnek, mert el nem tudják képzelni az életüket más kajával. De már azzal sem. Kábé így van ez a birgék pasizási szokásaival is, de ne térjünk el a tárgytól.

Szóval a görögnél hárman voltak a büfében, akik nem számítóttak vásárlónak. Volt A…. C…. Pflemhk…. Silence! I kill you!  Ezt leszámítva pedig ott volt az öreg görög (ő tényleg annak tűnik) egy fiatalabb nőci, meg egy kislány.. akit nem csak hogy szimpatikusnak találtam, de rá is mosolyogtam… mindennemű vicsorgás nélkül! Szóval a párhuzamos dimenziók igen fura vicceket bírnak alkotni, pláne, ha hozzávesszük, hogy tíz perc alatt, hideg vízben zuhanyoztam le….

Fene se érti.