Azt már tudjuk, hogy néha a főiskola és környéke átugrik egy párhuzamos dimenzióba, de arról álmodni sem mertem, hogy amolyan Házatónál-szerűen az időben is pattogunk össze-vissza.

Az úgy volt, hogy a bölcsiscsoportnéninek szomorúságos napja volt, ezért inkább feltankoltam alapvető élelmiszerekkel (popcorn, tea, nacho, csípős salsa szósz, csokis keksz, csoki, túrórudi, mézeskalács és egyebek) és Gilmore Girlst dugtunk a lejátszóba, hogy ezt az állapotot valahogy megváltoztassuk. A felsorolt élelmiszereknek még csak a felét pusztítottuk el, és valahol a nyolcadik résznél tarthattunk, amikor rájöttünk, hogy voltaképpen a múltban vagyunk. Ez onnan derült ki, hogy én ezeket a részeket már láttam, a bölcsiscsoportnénivel, ugyanezen az ágyon ülve, angol nyelven. Az érzés nem amolyan déjá vu-szerűen tört rám, hanem egész konkrétan el tudtam mesélni, hogy most mi fog történni, meg tán még azt is, hogy a következő részben.

Erről Dókusnak köszönhetően bizonyítékaim is vannak.