birgeblog 2.0











{december 31, 2007}   Tér-idő kontinuum

Azt már tudjuk, hogy néha a főiskola és környéke átugrik egy párhuzamos dimenzióba, de arról álmodni sem mertem, hogy amolyan Házatónál-szerűen az időben is pattogunk össze-vissza.

Az úgy volt, hogy a bölcsiscsoportnéninek szomorúságos napja volt, ezért inkább feltankoltam alapvető élelmiszerekkel (popcorn, tea, nacho, csípős salsa szósz, csokis keksz, csoki, túrórudi, mézeskalács és egyebek) és Gilmore Girlst dugtunk a lejátszóba, hogy ezt az állapotot valahogy megváltoztassuk. A felsorolt élelmiszereknek még csak a felét pusztítottuk el, és valahol a nyolcadik résznél tarthattunk, amikor rájöttünk, hogy voltaképpen a múltban vagyunk. Ez onnan derült ki, hogy én ezeket a részeket már láttam, a bölcsiscsoportnénivel, ugyanezen az ágyon ülve, angol nyelven. Az érzés nem amolyan déjá vu-szerűen tört rám, hanem egész konkrétan el tudtam mesélni, hogy most mi fog történni, meg tán még azt is, hogy a következő részben.

Erről Dókusnak köszönhetően bizonyítékaim is vannak.

Direkt raktam dátumot is a képre, hogy lássátok; ez bizony a múltban történt. Aki úgy érzi, hogy ez voltaképpen neki a jelen, vagy közel áll hozzá, az szintén a múltban él. Már csak azt nem tudom, hogy jutok vissza a jövőbe. Szóval ez itten a nagyon is ijesztő bölcsiscsoportnéni.
Szintén a bölcsiscsoportnéni, ezúttal Kör stílusban. Szeretném hangsúlyozni, hogy a fényképnek a lehető legkevésbé sem az volt a célja, hogy kör-stílusú legyen.
Ismerjük meg birge környezetét! Ez itt a kollégium folyosója, távolban látható a porta Ivánnal, az éjszakai portással.
Valaki kitett egy új hirdetőtáblát, melyen a kollégium hőstetteit örökítik meg. Természetesen hozzájárultunk.
Ezzel.
Ismerjük meg birge környezetét 2.: ezt látjuk, ha bölcsiscsoportnéni, kanapénak is használatos ágyán ülönk, filmezős fénnyel és – mi más, mint Gilmore Girls Season 7?
Folytköv: legközelebb közlök fényképeket a Gombáról is.


birge says:

Mi volt belőle a nem érthető?



Válasz

et cetera