Vajon hány Tavasz című postot írtam már eddig? Mindegy, hajnali fél háromkor ez érdekel legkevésbé. Amúgy is csak azért ragadtam klaviatúrát, mert már úgyis a kezemben volt. Szóval csak el akartam mesélni, hogy ha beüt a tavasz, a birgék rendszerint három dologról álmodoznak; motor, fesztivál és kirándulás. Ezennel pedig közlöm boldogan: kettő többé-kevésbé sikerült.
Miután egész héten rágtam a lajhár fülét, ami így már egész cakkosan néz ki, ma végre elszánta magát, és felpattant pezsgőszín csodájára, majd elvitte vele birgét is egy körre – igaz, a kör nagyrészt motorosbolttól motorosboltig terjedt, ugyanis erős kényszer született egy saját bukósisakra, ami esetleg akkor is a fejemen marad, ha támad a menetszél. Merthogy a jelenlegi kölcsönsisak cirka négy számmal nagyobb a fejemnél. Így hát mentünk, mendegéltünk, próbálgattam, hülyén éreztem magam, de végül kettőt is találtunk: az egyik fekete, és birgeméret, a másikból ugyan nincs birgeméret, de lehet rendelni, és az felnyithatós, ami külön előny, mert nemfelnyithatós bukósisakban nem kicsit nehéz orrot fújni. Ez pedig szempont egy allergiás birge számára.
Na mit gondoltok, mi a különbség a kettő között? Cirka negyvenezer forint. Pedig a nemfelnyithatós sem volt olcsó. Ekkor felhívtam szülőanyámat, és egy szituációs gyakorlat keretében megpróbáltam rávezetni, hogy egy jó minőségű bukósisak mennyire fontos az ember életében, de ő azt válaszolta, hogy nem hajlandó elképzelni az elsőszülöttjét egy kórházi ágyon élet és halál között lebebegve, inkább az utóbbi felé tartva, ahol csak az az összeg menthetne meg, amennyibe a drágábbik sisak kerül. Inkább ne üljek motorra. Hát anya az ilyen?
Este viszont a fesztiválérzést erősítettem tovább, bár ez csak Rockcsarnok volt; szobatársat zsebrevágván eldzsaltunk Pokolgép koncertre. De erről majd később.