A mai napom nagy részét Alvin és a mókusok (jelen esetben NEM a punkrockbanda) iránti rajongással, majd Horton ajánlójával töltöttem, eközben ráadásul még találtam egy totál lényegtelen tényeket tartalmazó oldalt is, úgyhogy most fárasztalak titeket.
Alvin és a mókusok 1958 környékén születtek, egy Ross Bagdasarian nevű zeneszerző bácsi fantáziájából. Amikor új szerzeményét írta (The witch doctor) akkor használta először a lassítva felveszem – gyorsítva lejátszom technikát, ez volt a boszorkánydoktor hangja. A szám ugyanis arról szólt, hogy valaki, aki hadilábon áll a szerelemmel, egy boszorkánydoktortól kér tanácsot, és ő énekli el neki ezt a kis dalocskát – ami később a Grease zárószámában, valamint az Alvin és a mókusok filmben is feltűnt (csak ott modernizált verzióban).
“I told the Witch Doctor I was in love with you
I told the Witch Doctor I was in love with you
And then the Witch Doctor he told me what to do
He said OO EE OO AH AH
Ting-Tang Wal-la Wal-la Bing Bang
OO EE OO AH AH
Ting-Tang Wal-la Wal-la Bing Bang”
Egyéni birgekutatások szerint a Boszorkánydoktor dalocskájának egyszerűsített verziója szokott feltűnni amerikai filmekben autóbanéneklősnótaként. Amúgy feltűnt valakinek rajtam kívül, hogy a szintislány annyira mű, hogy az már természetes? Mármint olyan természetesen mű:)
Update: a videó eltűnt a youtube rendszeréből, így be kell érnetek ezzel, amin csak hang van:
És itt a kábé eredeti verzió is:
Szeretném külön felhívni a figyelmet a minimalista rajzfilmdesign-ra, és az ismeretterjesztő jellegre. Az előbbi szerintem igenis fejlesztette a gyerekek absztrakciós képességét (amiről alig pár napja fedeztem fel, hogy milyen jó is, hogy van nekik, de ennek szerintem egy külön postot szánok) a másik meg csak simán jó.
éééés: megtaláltam az eredetit is:D
Amikor a Witch Doctor már elég régóta ostromolta a slágerlistákat, a bácsi úgy döntött, ideje valami újat írni: ekkor jött az ötlet, hogy egy teljes számot ezzel a gyorsítós-lassítós technikával készít el. Sokat meditált azon, milyen állat testesítse meg a hangot – mert ekkor már karaktert is akart adni hozzá – amikor – a legenda szerint – a Yosemite nemzeti parkban autókázva eléugrott egy bátor csíkos mókus, akit ezért nem elütött, hanem megszeretett; innen az ötlet a mókusokra. A három állatot – Alvin, Simon és Theodore – a kiadó három dolgozójáról nevezte el. És hogy legyen mellettük egy ember is, a bácsi saját magáról megmintázta Dave Seville-t, akinek azért kellett álnév, mert a Bagdasarian az ötvenes években elég furán hangzott volna. Megszületett a Chipmunk Song, ami szintén elhangzik a filmben, de egy másik videóban sokkal aranyosabban látszik a keletkezése:
Bár a rajzfilmsorozatban szinte mindenkinek Alvin volt a kedvence (gondolom azért, mert ő igazi karakter, szembemegy mindennel, meg különben is, mindig őt emelték ki, mint sztárt) a filmben szeritnem arányosabban voltak elrendezve a figurák, mindhárman egyforma jelentőséggel bírtak, ráadásul Theodore volt a legimádnivalóbb, így a birge őt szemelte ki kiskedvencnek; ha valaki egyszer valahol találkozik egy ilyen mókussal, ne felejtse el megkérdezni, nem akar-e hozzám költözni!

Biztos sokan elátkoznak érte, de nekem nagyon tetszik a film, több okból is, amit jól ki fogok fejteni. Mielőtt drága szerelmetes olvasóim letépnék a fejem: a rajzfilmsorozatot is imádtam. Ugyanakkor nekem jobban tetszik, hogy a mókusok méretre és küllemre is inkább mókusok, mint gyerekekek, ezzel sokkal különlegesebb helyzetet teremtenek, és sokkal több vicces helyzet jöhet(ne) ki a filmből. Másodszor nagyon tetszik, ahogy animálták őket: amikor teljes természetességgel mozgatják a fülüket, farkukat, vagy éppen vakaróznak – oké, néha túlzásba vitték, de nekem tetszett, hogy mókusszerűek:) (Nézzétek meg például a videó, ahogy lihegnek, meg billegtetik a farkukat miután végigénekelték a dalt..)
Persze azért a film is messze áll a tökélytől, pláne ami egy birge filmmániája szerint a tökéletes filmet jellemzi. A történet abszolút megjósolható, az emberi karakterek nagy része nem valami kidolgozott, ráadásul akkora logikai hibák vannak benne, hogy a fal adja a másikat. A kakis poén különösen fájt: minek kell legalább egy ilyet beletenni minden egyes filmbe? A másik fura, hogy Simon kísértetiesen hasonlít a fogathajtós gonoszra a Star Wars fogathajtós-jelenetéből, csak nem tudom az illető nevét, ezért nem tudok nektek képet linkelni – de ha valakinek eszébe jut, azonnal szóljon!.

Ehe.. szóval rimék mindenből..
Egyébként az ötvenes évek végi zenei világban van vmi megragadó, nagyjából akkor szakadt el szerintem a könnyű zene végleg önálló útjára, jó volt, igényes volt, mégis mindent kipróbáltak, amit a lehetőségek engedtek!!:) Rengeteg mai sláger vagy korábbi mainak a korábbija született akkoriban.. Csak nem tudjuk.. A hagzás világról nem is beszélve, az hogy kamasz kölkök lufihangon virnyogtak?! Nem is kellett hozzá semmi trükk (pl. hallgassátok csak Frankie Lymon-t!)és bakker mégis rohadt jó számok voltak.. Azé ne feledjük BB King szerint “a bluesnak egy gyermeke volt, úgy hívták rock’n'roll”, és bizony ekkoriban volt a keresztelő!! Hehe, és télleg azóta már a rhythm and blues (R’n'B) kifejezés is mennyire más értelemet nyert..
jah.. kösz, hogy ezt megoszthattam..
Köszönjük a zenetörténeti előadást Rapci professzornak:) Jó tudni, hogy van valaki a blogon, aki a Zeneakadémián dolgozik:D
Bár pont nosztalgiás Rapcimtól számítottam arra, hogy majd jól lehord, hogy tetszhet nekem ez a sz*r film, miközben a rajzfilm milyen aranyos volt:)
sajnos tudásbéli kiegészítésekkel nem tudom szolgálni az utánam következőket, ezért csak egy gyermekkori emléket osztok meg, amikor Apu bevitt a munkahelyére (Hungaroton), és hétévesen nekem akkora poén volt a sampler berendezés chipmunk-effektje, hogy.