A nap süt, birge meg ment ma MZvel.
Ma már egész ügyes voltam , alig egyszer-kétszer tettem le a lábam, lefulladni is kevesebbszer sikerült, viszont úgy néz ki, hogy az acélbetétes bakancs jól jön, ha be kell rúgni (a motort), bár váltásnál elég nehéz vele a bumfordi orra miatt. Arra is rájöttem, hogy én pszichologice félek a nyolcasnál a kanyarban, ugyanis ma amíg nem figyeltem oda, megfordultam egy zsebkendőnyi területen, majd beálltam a másik motoros és a padka közti szűk helyre, és csak akkor jutott eszembe, hogy jajj, én eddig kanyarodni sem tudtam. Szóval érdekesen működöm
Ma először csuktam le a bukósisakot a pályán, akkor viszont felfedeztem, hogy fele látásomat királylányságommal együtt elvesztettem, úgyhogy az óra hátralévő részében újfent bénáztam, ennyi viszont kell, mert a későbbiekben is csukott sisakban akarok motorzani. (most mondta valaki, hogy állítólag a vizsgán és az oktatáson is kötelező lenne a lehajtott rostély meg plexi.. ezt nekem miért nem mondták?)
Sőt! Következő alkalommal már felülhet a nagy Kawasakira is! Bizony! Az már az utolsó állomás a vizsga előtt, kivéve, ha addig beleszeretek a szintén nagy Hondába. Igazából dilemmázok, mert a Zephyr nehezen fordul, és piros (igen, lányból vagyok, nálam számít a küllem is:)) a Honda viszont csodaszép kék és könnyű vele forgolódni. A lajhár is azon tanult vagy ezer éve. Viszont a Hondácska kissé ugrabugra, és nem kizárt, hogy amolyan rajzfilmes módon kiugrabugrál alólam és otthagy valahol két bólya között.

Azt akartam elmesélni, hogy ez szerintem egy nagyon érdekes kezdeményezés, akár még valami jó is kisülhet belőle. Töröm is a buksit erősen, hogy milyen könyvet hagyjak el, de sajnos amit szeretek, ahhoz ragaszkodom, ami vacak, azzal meg minek büntessem az emberiséget. Tehát most valami határeset kéne. Úgysem szabad tárgyakhoz ragaszkodni, mint tudjuk.