birgeblog 2.0











{január 9, 2009}   Rohadék Döme a boncmester

Akkor most tádám: így néz ki Rohadék Döme a boncmester. Érkezésének napját és estéjét a terrárium körbe-körbe járkálása tette ki, ha társaságot kapott – mondjuk minket – akkor felfújta magát, és elkezdett menekülni az ellenkező irányba. Mára agressziója csökkent, a nap nagy részét láthatatlanul tölti, azaz behúzódik a kis barlangba, amit kapott, és a nyolcból mindössze két lábát használja testének megtámasztására, a többivel feltapad a barlang falára, felnyomja a testét a plafonig, és igyekszik úgy tenni, mintha nem lenne ott. A másik elrejtőzési taktikája, hogy lehasal a vízbe, és ily módon – szerinte – szintén láthatatlanná válik. Mai napját leginkább a békés buborékeregetés tette ki, majd délután kapott egy halat, amit módszeresen kibelezett és a szájába gyömöszölt – komolyan mondom, ilyet horrorfilmben is ritkán látni, képek később, mert tizennyolc éven aluliaknak és birgéknek sem ajánlott a látvány, ahogy egy rák kompletten kiemeli egy hal belső szerveit.
kep004kep006kep005


Szia!
Nekem is volt egy ilyen állatkám, igazi szabadulóművész volt a kis Sándor Emánuel. A vízmelegítőn mászott fel és mindig a fürdőszobában, a mosóporok mögött kötött ki.
Egy szép éjjelen szokásához híven megszökött, de napokkal később sem találtam meg… Vártam a dögszagot, de nem volt. Öt hónappal később méltóztatott előbújni. Így élete nagy részét szabadlábon töltötte :)
Az igazi horror pedig majd a vedlés lesz! :D



birge says:

Újpasi a.k.a nemtávirat szeretne tőled érdeklődni, hogy miért horror a vedlés? Honnan tudod egyáltalán, hogy a dögöcske vedleni készül? És mit kell olyankor vele tenni?



Amikor feltűnően sok időt tölt el a búvóhelyén, és nem akar enni, akkor lehet sejteni, hogy a közeljövőben fog vedleni.
Úgy emlékszem, hogy a színe is fakóbb volt… Mivel éjjel szeretnek vedleni, ezért nem biztos, hogy látni fogod az előadást, nem kell vele semmit sem csinálni. Az a fontos, hogy a víz alatt is legyen búvóhelye, ami elég nagy ahhoz, hogy mozgolódni tudjon, mert ott fog vedleni. Ha túl szűkös a víz alatti kuckó, akkor a vedlés alatt beszorul és megfullad.
A vedlés után még pár napig lehet, hogy nem akar előbújni, vagy enni, ilyenkor még nagyon lágy a páncélja… valaki azt mondja, hogy megeszi a levedlett páncélját, az enyém nem ette meg, inkább a tonhalat választotta.
Érdekesség, hogy Emánuelkének hiányzott az egyik lába és növesztett magának egy újat. :)
Youtube-on pedig van pár vedlős videó ;)



Válasz

et cetera