És most jöjjenek a várva-várt képek.. avagy milyen is volt nekem a Hegyalja fesztivál? A képek nem kapcsolódnak a múltkori beszámolóhoz, nincsenek sorrendben, és különösebb szerkesztés nélkül dobáltam be a postba – mindössze hangulatokat közvetítenek.

Sátortábor, ahonnan én látom:

Fesztiválfeeling: életkép.

Csendélet a kisboltban: “Felhívom anyut. >hát persze, hogy csak gyümölcslevet iszom! Persze, nem kell aggódni. Oké, jó leszek! Puszi nektek is!< Na, erre muszáj inni egy sört.”

“Erős vár a mi Istenünk” Igaz, már repedezik.

Jay és Néma Bob élőben: a vaku ugyan nem tett jót nekik, de a nem sikerült képeken valóban parádéznak, mint az eredetiek: Jay-alterego még a híres Jay-táncot is lenyomta kedvünkért.

Ha egy fesztivál Tokajban van, feltétlenül el kell dzsalni pincét látogatni. A pincébe pedig le kell menni. Ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy fel is kell jönni. Ezen a lépcsőn!

A helyiek már előre felkészültek a fesztiválozókra: igen, a képen látható ojjektum egy hagyományos fagyispult – átértelmezett funkcióval.

Ha pedig már eleget ittunk, itt az ideje, hogy együnk is valamit: ehhez mindössze a sort kell végigbírni a Krisna-sátornál.

S utána jöhet a desszert, melyről már regéltem a múlt alkalomról: megörökítve a tökéletes boldogság pillanata, melynek koronája a hatalmas csokis-kókuszos-meggyes palacsinta – ennek a romjai láthatóak. Igen, azok normál méretű villák.

Jóllakottan a városban sétálva érdekes képződményekre lelhet az ember: ilyen például az élő köcsög-, akarom mondani, kupafa.

Ugyanehhez a kerthez tartozik a birgék szívét megdobbantó kapu is.

Végezetül pedig… életkép a fesztivál után:(