Karácsonyra fehér botot kérek, köszönöm.

Az úgy volt, hogy október a látás hónapja sok helyen, azaz ingyen vizsgálják be az ember szemét, és sok szép akcióval kecsegtetnek, ha üveget kell rá venni. Mivel az előző okulárém már több helyen törött és karcos, mint ahány helyen nem (enyhe számítások szerint is legalább öt éves a lelkem) úgy döntöttem, az akciót kihasználva újat szerzek be – s nem mellesleg hátha a kaméleonszemeimmel is lehet esetleg valamit kezdeni. Be is mentem a szemboltba a közeli bevásárlóközpontban, tovább is küldtek egy másik szemboltba, hogy ott majd megnézik a szemtengelyemnek a ferdülését is, jól. birge tehát felkerekedik, alázatosan megkéri a főnökét, hadd lógjon kicsit a munkából,majd eldzsal a boltba, a hidegben és esőben és dugóban, és jól el is késik, erre kijön egy betépett hippi(-nek látszó dokifazon) és pikkpak lezavar egy hagyományos szemvizsgálatot, mondván, hogy a spéci csekkingre se idő, se szükség nincs, ugyanis most szemüveget kapok – állandót és erősebbet a jelenleginél – majd fél év múlva randizunk újfent, akkor lehet majd szemtengelyt méregetni.

Fogtam hát a papíromat, választottam hozzá keretet, és vaskos magyar forintokért egy óra múlva már mehettem is vissza pápaszememért – felteszem a fejemre, és berúgok. Konkrétan rosszabbul látok vele, mint nélküle, pedig alig erősebb az egyszervoltnál. ’Nem baj’ – biztatgattak a szemboltos lányok – ’egy hét-tíz nap alatt hozzászokik a szem, és akkor minden rendben lesz’. Naja. Eddig már kétszer kellett állítani rajta, mert nyomta becses orromat, többször is otthon hagytam, mivel nem vagyok hozzászokva az állandó jellegű szemüvegviseléshez, valamint továbbra sem látok, de azért szorgalmasan igyekszem.

Tudjátok, milyen érzés, amikor csak foltokat lát az ember a külvilágból? Persze, alapból elég kellemetlen, de ezen felül is borzalmasan rossz. Úgy értem, az, hogy nem ismerem meg az embereket, vagy nekimegyek dolgoknak, az nálam szemüveg nélkül is normális, de ez a monstre vakság olyan bizonytalanná teszi az embert, hogy egy idő után nem csak közlekedni, hanem beszélni sem tud, és különben is, a világ hirtelen átváltozik egy nagy és ijesztő valamivé, ahol minden szembejövő foltnak az az egyetlen életcélja, hogy engem eltaposson. A hétvégén a kórházban például az első túra ötödik percében le kellett vennem, merthogy a kétnyelvű túrákon én mindig okosan megkérdezem, ki milyen nyelven szeretne mesét hallgatni, és akkor felosztom a csoportot ennek megfelelően, de az úgy elég nehéz, hogy nem tudom megmondani, melyik folt milyen nyelvhez tartozik.

Most elkelne egy vakvezető balek, de hát azt már eljátszottam egyszer.