Címkék
Eredetileg folytatni akartam a múltkori bejegyzést, mert ó, nem ért ott véget a balszerencse-sorozat, egészen másnap délig folytatódott és olyanok voltak benne, hogy például odaégettem az egész vacsorámat, meg hogy pont nálam fogyott el a forró csoki ÉS a tejszínhab is, de borítsunk most fátylat a múltra.
Inkább elmesélem, hogy azt álmodtam, hogy Dunaújváros tök közel van a határhoz és SZMS-el (hogy a fenébe került ő oda?) sétálni indultunk (sétálni???) és átmentünk a határon és rögtön a túloldalon ott volt Selmecbánya, de egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy szokott. Séta közben megláttunk egy görögkatolikus templomot, érthetetlen módon bementünk és mise volt és leültünk és végighallgattuk.
Kifelé jövet megláttunk két embert Buci Macinak és Bellónak öltözve (így csábították a gyerekeket a templomba) a folyosón meg összefutottunk a szüleimmel. Aztán vissza kellett szaladnom, mert bent hagytam a csizmám.
A Csodaújváros – Selmecbánya földrajzi távolság nem csak a birgék álmaiban, de a valóságban is igencsak becsapós jelenség: ahogy azt sok öreg bursch-diák megerősítheti, kifelé menet mindig repül az idő, míg hazafelé csak úgy vánszorog.
Kifelé menet ügyesek még teleportálni is tudnak.
A nem annyira ügyes bALEKok pedig „szemöldökön csúsznak” (© by Oszi)