Történt egyszer, decemberben, hogy a Sziklakórház gépésze megkérte a kezem. Mindkettőt. Tudniillik egy másik kiállításhoz készítettek épp viaszfigurákat, és nagy volt a fejetlenség, meg a kezetlenség is. Fejet kaptak egy kolléganőtől, a kezet meg én biztosítottam.

Szóval ha Szekszárdon jártok a népviseleti kiállításon, és láttok egy lányt, aki mobiltelefonál, meg egy másikat, aki legyezőt tart a kezében, akkor igazából az én kezeimet látjátok.

Sőt, emlékbe (nemtávirat nagy bánatára, aki valamiért undorodik tőle) én is kaptam egy példányt a legyezőt tartó jobb kezemből.
Legyező nélkül mondjuk, de a képeken látni fogjátok, hogy pótoltuk ezt a hiányosságot:)
A képekről ezen kívül négy dolog derül ki: egyrészt a kezemen akad még némi fölös viasz, amit majd óvatosan le kell kapirgálnom, másrészt egy jó fényképezőgép még nem csinál fényképészt az emberből és kéne egy kis időt szánni arra, hogy megtanuljunk egymással bánni. Harmadrészt ideje lenne lemosni a körömlakkot, negyedrészt _amúgy_ igen szép kezem van:)

A képekre kattintva megjelenik a galéria, megnézhető nagyban is:)

Nemtávirattal ellentétben egyébként engem nem ver ki tőle a frász, csak átlagosan tízpercenként ijedek meg tőle, amikor elfelejtem, hogy itt van mellettem és a szemem sarkából meglátom, hogy egy levágott kézfej csücsül az ágyon…

Én itt nem asztalt akarok bérelni. Én ide be akarok költözni. Innen nézve nem is magas a havidíj;)

Link itt.

Gyertek ti is a KöKibe könyvet cserélni!

Apropó, könyvek: a hétvégén életemben először kidobtam egy könyvet a kukába. Na, jó, igazából a szelektív hulladékgyűjtőbe, de ez most lényegtelen.
Miután kiolvastam, rájöttem: az a feladatom, hogy megmentsem az emberiséget a Barbibébi című förmedvénytől.

Pár perc múlva rájöttem az élet Nagy Titkára: hogy az öreg nénik miért hívják a férjüket “édes fiam”-nak meg “fiacskámnak”.

Például csajosodási folyamataim szédült tempót vettek, ennek jutalmául kapom asszem a fésülködőasztalkát hamarosan, amit nemtávirat éjt-nappallá téve tervez, lassan többet ül számítógép előtt, mint én, viszont azóta sem szól állandóan a tévé. win-win. Sőt, tegnap este még azt is megértük, hogy szólt a zene, csak a hangulatfények égtek a lakásban és mindketten elmolyoltunk a saját kis vackainkkal, és nem kellett közben senki idegesítő magánéletét hallgatnom a zajládából.

Meg az is, hogy spontán elkezdtem rendesebb lenni. Oké, ez még nem nagyon látszik a lakáson, de gyakrabban pakolok el magam után, és sokkal gyakrabban mosogatok, mint eddig. Sőt, tegnap főzés után nem nézett ki katasztrofálisan a konyha, hanem amíg nemtávirat reszelt sajtot a leveshez, addig én szépen elmosogattam és rendet raktam.

Meg elkezdtem kontrollálni a házi költségvetést, illetve egyelőre még csak odáig jutottam, hogy egy szép, színes exceltáblába felírok mindent, aztán hangosan dühöngök, hogy a., nem stimmelnek a számok és b., hogy lehet ennyi pénzt elkölteni egy hónapban? Szóval e téren még van mit fejlődni.

Pénteken meg nagyon (-nagyon-nagyon-nagyon) sz@r és hosszú napunk volt az irodában, utána meg be kellett mennem az OTPbe, ahol 36an voltak előttem, és mire végigálltam a sort, kiderült, hogy tök fölöslegesen, ezért dühömben bementem egy boltba és vettem két ruhát meg egy neszeszert. Ez a pénzmegfogás-dolog még nem működik egészen tökéletesen:)

Inkább elmesélem, hogy azt álmodtam, hogy Dunaújváros tök közel van a határhoz és SZMS-el (hogy a fenébe került ő oda?) sétálni indultunk (sétálni???) és átmentünk a határon és rögtön a túloldalon ott volt Selmecbánya, de egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy szokott. Séta közben megláttunk egy görögkatolikus templomot, érthetetlen módon bementünk és mise volt és leültünk és végighallgattuk.

Kifelé jövet megláttunk két embert Buci Macinak és Bellónak öltözve (így csábították a gyerekeket a templomba) a folyosón meg összefutottunk a szüleimmel. Aztán vissza kellett szaladnom, mert bent hagytam a csizmám.

Reggel, amikor nemtávirat közölte, hogy esik a hó, már tudtam, hogy ebből sok jó nem sülhet ki.
Kiskoromban persze én is szerettem a havt, de akkor még gyalog jártam oviba/iskolába, nem is beszélve arról, hogy néha szánkón húztak, tehát logisztikailag még jól is jöttem ki egy kis havazásból, de most már egyre kevésbé találom viccesnek. Tapasztalataim szerint ugyanis a budapesti közlekedést mindig meglepi ez a télen amúgy szokásos meteorológiai jelenség.

Nem csak az autókat és a buszokat, de engem is igencsak zavar (főleg, ha nem marad meg), már csak azért is, mert az úton, ahol végig kell battyognom, két olyan útkereszteződés is van, ahol megáll a víz és a fél háztömböt meg kell kerülni, hogy át tudjak kelni a túlpartra. Tovább ront a helyzeten, hogy a kocsikat nem érdekli, hány gyalogost fröcskölnek le, így mire elérem a buszmegállót, általában már alul-felül elázok.

Ma ezt tovább tetéztem azzal, hogy futottam a busz után egy háztömbnyit és nem nagyon volt lehetőségem kerülgetni a pocsolyákat. Szóval messze voltam a szalonképességtől, cserébe a busz megvárta, amíg utolérem és csak akkor csukta be az ajtót az orrom előtt. Ezúton is köszönöm a 98as sofőrjének kedvességét.

A következő buszon már rajta voltam, de szigorúan betartotta a KöKin értelmetlenül bevezetett szabályozást (amit a legtöbb sofőr nem szokott) és vagy 500 méterre állt meg a metrótól. Nem tudom, ennek mi értelme, a kettő között semmi nincs, ami indokolná, és szerintem bőven elég lenne, ha annyira menne csak előre, hogy beférjen még egy busz (innen még úgyis tovább kell mennie), de nagyon örültem neki a bokáig érő latyakban, szakadó hóesésben.

A metróállomáson bemondták, hogy a szerelvény természetesen megint csak a Nagyvárad térig közlekedik. Szerencsére most okosabb voltam, mint a múltkor, nem gyalogoltam végig a városon, inkább körbevillamosoztam az egészet a Népligettől.

Beérve kiderült, hogy valaki hibájából a teljes tegnap délutáni munkám totál fölösleges volt. Az ilyeneket szeressük…

És a nap még nem ért véget…

Igaz, hogy csak egy kis, téli körre, de akkor is, beindítottuk:)
Két nagy félelmem volt az elmúlt pár hétben:
a., nem fog beindulni
b., elfelejtettem motorozni.
Nos, Wolfie hozta a formáját, a hiba sajnos a felhasználóban van. Először ugyan valóban nem akart beindulni, de csak mert a hülye gazdája szivató nélkül próbálkozott, holott azért este már elég hűvös volt az idő. De ahogy kapott egy kis extra naftát, rögvest megmutatta, hol lakik a japánok istene, füstölt egy sort, aztán már boldogította is hangerejével az összes szomszédot (ekkor olyan este hét óra lehetett). Szóval amikor már visszatolt szivatóval is hozta az alapjáratot, jobbnak láttam egyesbe váltani és szép lassan elindulni karikázni.

Sajnos az ősszel is csillogtatott csörömpölést most is előadta, sőt, mintha rosszabb is lett volna a helyzet:(
Mindenesetre birge beijedt, és kettesnél feljebb nem is váltott, nehogy sérüljön a kis lelke. Szóval pöfögtünk közösen egy háztömbnyit.

Nemtávirat bezzeg bátrabb volt, ahogy visszaértem, máris elkunyizta és hát nem gyökkettővel indult, mint egyesek. Sőt, velem ellentétben nem feledkezett meg az index használatáról sem, úgyhogy nagyon elszégyelltem magam, mert nekem valahogy ez eszembe sem jutott…*
Lelkesen rótta a köröket (én bezzeg csak egyet mentem!), mit neki zajszennyezés meg csörömpölés, úgy pörgött a motor, hogy pontosan hallottam, mikor merre jár.

Eközben én életemben először beszélgettem a szomszéddal, aki kidugta az orrát a nagy zajra és a füstre. Látásból persze ismertük egymást, meg köszönni is szoktunk, de semmiféle interperszonális kommunikációra nem került sor eddig. Most is rögtön igyekeztem megnyugtatni, hogy mindjárt abbahagyjuk a zörgést és füstölést, de rendes volt, azt monda, hogy őt nem zavarja:)

Szóval most egy kicsit örülés van, ugyanakkor nagyon szomorkodás, mert tényleg úgy érzem, tavaszra mindent el fogok felejteni, no meg a Wolfie csörömpölése miatt is nagyon aggódom:(

Miközben ide-oda toliztuk a motort az udvarban (nem volt egyszerű kiállni), többször is beleléptünk Yoda kutya által széthagyott “aknákba”. Az álmoskönyv szerint 2012 motorozás szempontból vagy nagyon mázlis, vagy nagyon sz@r év lesz.

*Azért tegyük hozzá, hogy Wekerle ominózus részén gyalog is simán az út közepén közlekednek az emberek, olyan hatalmas a forgalom. Mi ráadásul félig zsákutcában lakunk. Nyilván ilyen felszereléssel forgalmasabb útnak egyikünk sem indult volna neki.

Továbbá fontosnak tartom még megemlíteni, hogy Wekerle központi részén, a Kós Károly tér külső peremén láttunk egy pasit, aki a laptopját a kuka tetején tartotta és úgy pötyögött rajta. Tehetős csöves? Kirúgott munkaholista férj? Ki tudja…

A következő képen pedig azt szeretném bemutatni, milyen édesdeden tudnak aludni az egereink, amikor éppen nem tépik egymást. Ezt a veszekedés-dolgot amúgy sem értem, mostanában az a mániájuk, hogy minden este összeverekednek, aztán egy óra múlva meg már összebújva alszanak.