Jellemző.. elmegyek egy hétre Tirpákiába, gyűjtök seregnyi élményt, a fejemben folyamatosan íródik a beszámoló amit majd elétek tárok, és rengeteg mindenről szól…

És amikor leülök a számítógép elé, csak bután pislogok, és nem is tudom, mit írhatnék. Megkérdezik emberek, milyen volt az út, és a sok színből, szagból, érzelemből és gondolatból, amik egyszer már szavakba születtek, csak ennyi marad: jó. Ha exosztályfőnök visszakérdezne, miszerint bővebben, csak annyit mondanék: nagyon jó.

2200 km, számtalan város, csodaszép hegyek, jóillatú erdők, motorzúgás, csak a fenekem viselte rosszul:)
Az eddig csupán tavaszkor látott tájak megelevenednek ha nem fagy be az ember feneke, ki gondolta volna például, hogy a Szent Anna tóban fürödni, a Gyilkos tavon meg csónakázni lehet? (bár ez utóbbiról láttam már fényképet, de gondoltam Photoshop). Kár, hogy mi egyiket sem tettük, időhiányban:( Viszont fürödtünk a Medve-tóban, ahol fenntart a víz, és vörös lesz a körmöd a nap végére, még lakk sem kell, meg jártunk abban a kolozsvári templomban, amit kiürítve szívesen hazavinnék, megmásztuk a Hargitát, ezúttal ködmentesen – valóban belátni az egész Gyergyó-medencét, képzeljétek! És sokszor annyi kopjafa és kereszt van fenn, mint ahányat a múltkor láttunk – még ha ez nem is nehéz, hiszen csak egy darab volt. Beláttuk, hogy Dunaújvárostól és a hagyományoktól soha nem lehet eléggé messzire menni, hiszen Kolozsvárott aktív miskolci bölcsészre kellett jószerencsét kiáltanunk, a szálláson pedig “Isztambul” bácsi boldogított bennünket és pusztította a szomszédos pap bácsi miseborát-, és pálinkáját. Ittunk erős és kevésbé erős áfonya és egyéb pálinkákat is, naná! de áldoztunk a Ciuc és a Harghita oltárán is. Pislogtam az ezerrel fejlődő román gazdaságra, az újonnan épülő utakra, és a rengeteg Stopp accidente! Viata are prioritate! (állítsuk meg a baleseteket! Az életnek elsőbbsége van!) táblára, ami érdekes módon csak egy helyen volt kinn magyarul, még a magyarlakta környékeken sem, holott más táblák meg szoktak nemrománul is lenni, no mindegy.
Néha féltem is, hazafelé például, amikor elkapott a rossz előérzet, és ezt a lajhár fülébe súgtam: bólogatott, hogy ő is érzi, majd nemsokára a nagyim is hívott, hogy vagyunk, ekkor előszedtem az összes általam ismert őrangyalt, és fűt-fát ígérve magyaráztam el nekik, hogy voltaképpen én még fiatal vagyok és szép, különben is randa hulla lennék egy szakadék mélyén vagy a szalagkorlátra felkenődve. Kipipáltam ez alatt az út alatt a haldoklás számtalan fázisát, igaz, a sorrend változott: volt a belenyugvás, aztán az alkudozás, és az utolsó volt a tagadás, de azt hiszem, az angyalkák jó kedvükben voltak, az esti szállásig még a tervezett történet is tovább szövődött, amit egyszer remélem tényleg megírok majd.
Apropó szállás!
Nem meglepő, ha egy szállodában szappankákat meg fürdősapikat helyeznek el diszkréten, még az is normálnak mondható, ha ezt egy útmenti motelben kapja az ember. No de ki látott már olyat, hogy a hatalmas és szép franciaágyhoz olyan valamit is ajándékoznak, ami biztonságos kipróbálást szolgálja?

Barátkoztunk kutyákkal és macskákkal, hiszen ha a birge ilyenekkel találkozik, erős, elfojthatatlan barátkozási kényszer veszi elő, az “állandó” szálláshelyünkön például szerintem legalább egy kilót hízott a kutya, amíg ott voltunk, de abban is volt némi részem, hogy Tusnádfürdőn rajongva kövessen egy másik. Szerettem volna barátkozni a lovakkal is, de rájuk mindig figyeltek a gazdik, a medvével és a yetivel meg nem találkoztunk, bár Ronjának tett ígéretem szerint azért belekiabáltam az erdőbe, hogy üdvözli őket.

Bár nem álltunk meg, de azért voltunk Gyergyószentmiklóson is, útban a Békás-szoros és a Gyilkos-tó felé, és azt kell mondanom, hogy a város méltó módon fogadott: ahol éveken keresztül halálra fagytunk, most sem hazudtolta meg magát. A reggeli induláskor még hűvös volt Zeteváralján a szálláson, de már sütött a nap: meg is jegyeztem a lajhárnak, hogy egy óra múlva állhatunk meg pulcsitlanítani magunkat, mert butára fogunk főni a saját levünkben. Ehhez képest mentünk sokat felfelé egy hegyre, és amikor odaértünk, összefutottunk egy felhővel. Abból a fajtából, amit megnézel lentről, hogy jéééé milyen szép, nézd apu! A hegy teteje felhőbe búj! No, elárulom: a felhőben belül baromi hideg van, és vizes is, lajhár hideghez való kesztyűt húzott, én is felvettem volna a kölcsönkapottat, de valahol a doboz alján volt. És innentől hideg vala a hegyekben, hideg vala Gyergyószentmiklóson, ahol elhajtottunk az iskola előtt, és ujjonga a szüvem, meg hideg vala a Békás-szorosban is, ami ha keresztülmotorozol rajta, csak öt perc, holott eddig mindig olyan nagynak tűnt – igaz, sétáltunk már az alagúttól. Mire azonban visszaértünk a Gyilkos-tóhoz, már kisütött a nap, és rengetegen voltak ott, és csónakáztak, és fényképeztek, és ez nekem fura volt, én még ennyi embert nem láttam ott egyszerre. Ettünk kürtőskalácsot is, hatalmas volt és nagyon édes, így elnyertem a felzabálás jogát, mert mindenki más attól félt, hogy egy életre összeragad a szája.  A Szent-Anna tónál nem csak fürödtek az emberek, de málnáztak is, mi lerobogtunk a meredek hegyoldalon, jól kimálnáztuk magunkat, aztán megérkeztek a felnőttek, fel kellett szaladni a kocsiért, még a kápolnát sem néztük meg:(

Persze Murphy bácsi velünk volt végig: két motor (Honda, BMW) és egy autó közül egyedül a Suzuki bírta ki az utat. Az első nap a zuhogó esőben vettük észre, hogy a Hondában megadta magát a világításkapcsoló, így végig helyzetjelzővel jöttünk (hangsúlyoztam már a nagyon zuhogó esőt?), második nap a kilóméteróra spirálja törött el – elég kísérteties látvány, amikor tudod, hogy gyorsan mentek, mégis nullát mutat az óra…
Hogy ne legyen unalmas az élet, a Hondán az aksi is bedöglött, miért is lennénk boldogak, próbált már valaki Kolozsvár belvárosában motort betolni? Egy élmény, mindenkinek ki kellene próbálnia.
Miután szereztünk új aksit, és rájöttünk, hogy kell játszani a kapcsolóval, hogy világítson a motor, legalább két napig nyugtunk volt, amikor is a BMW kereke döntött úgy, hogy ő itt most elkopik. Szerencsére nem menet közben kellett észrevenni, de a gazdija azt mondta, mese nincs, ő így haza nem mer menni ezzel a motorral, akkor most keressünk új gumit…

Ettünk nagyon finomakat, meg kevésbé finomakat, de most elfáradtam, meg nem jut eszembe több dolog, ez most egy ilyen vacak post lett, szeressetek így.

Advertisements