Álmomban jelentkeztem OTDKra (a.k.a. Országos Tanulmányi Diákköri Konferencia, folytatása a szimpla TDKnak, amin tavaly harmadik lettem – a szerk.)


Az úgy volt, hogy tegnap caflatok a villamos felé, amikor xy tanárnő – még a Csodaújvárosi Főiskoláról – feltelefonál engem, s igen tisztelettudóan – konkrétan magázva – arról érdeklődik, ugyan szeretnék-e élni a lehetőségemmel, hogy OTDK-győztes, vagy legalábbis induló legyek, ha már ilyen szépen neveztek engem tavaly begyűjtött harmadik helyezésemért. Kifejtettem neki, hogy ugyan minden vágyam nekem OTDKt nyerni, de mivel egy kalandos történet után a BBS tagjai nem igazán kívánnak velem kommunikálni, úgy gondolom, a mission impossible, és ezt a kérdést most zárjuk is rövidre egy nemmel. A tanerő felírta nememet, s véleményemet a kérdésről, majd közölte velem, hogy január kilencedikéig akár még meg is gondolhatom magam, ha nagyon nincs jobb dolgom. S ebben maradtunk.

Ma reggel alattomban csörög a telefonom – amiről nehéz megállapítani, hogy éppen csörög-e, ugyanis a biztosabb felébredés jegyében ugyanaz a dallam szól csörgés és ébresztő funkcióban is, mert így talán fel is kelek. Rácsaptam hát szegény Medárdra teli tenyérrel, nyöszörögtem egy sort, ahogy szoktam, majd gondoltam megnézem, mennyi az idő; és ekkor tűnt fel, hogy valaki beszél kifelé a készülékből, de a telefonra kiírt neve szinte teljesen ismeretlen számomra. Ijedten belehallóztam: Középső T, egykori tanerőm és konzulensem érdeklődőtt lelkesen OTDK nevezésemmel kapcsolatban. Kifejtettem hát neki is, hogy miért, meg hogyan, és mennyire nem, de ő már nem hagyta lerázni magát oly könnyen, mint a nőnemű tanerő: kihasználta félálmomat, meg hogy nem tudok tiltakozni, és addig beszélte a lukat éhező, ám annál kómásabb hasamba, míg hamarabbi szabadulás elvén inkább igent mondtam neki.

S most meg vagyok szeppenve.

Advertisements