Az úgy van, hogy nekünk most ilyen furán van netünk az albiban, márminthogy egy darabig nem volt, de most megint van, illetve a böngészés megy, de az msn például nem, szóval kiértiezt. (ügyes hozzáértők itt jelentkezhetnek problémám megoldására, bár ennek a postnak most nem az volt a lényege).

Ami a lényeg, hogy az msn hiánya igazából ráébresztett alattomosan kifejlesztett szokatlan önkifejezési formámra: vagyis hogy ott önkifejezek. Mert időnként az emberrel előfordul, hogy egész nap danorászik valamit magában, vagy csak simán eszébe jut, hogy löhhetökkepökk, vagy meg akar osztani a világgal valami nem túl fontosat, például este menza, de ezt nem egyénenként akarja elmesélni, hanem csak kiírja msn prefixbe, és aki érti, érti, aki nem nem, aki rákérdez.. szóval értitek. Egyfajta pusztába kiáltott szó, csak erre olykor visszajelzés is érkezik, és akkor jó (nagyon álmos vagyok már, azért rímel). És most e lehetőségtől megfosztattam, és meglepő módon piszokul hiányzik. Már kis híján az iwiw üzenőfalára kezdtem írni, de hálistennek annyira még nem rossz a helyzet.

Közeli bizalmasaim ellenben emlékezhetnek arra a két hétre, amikor annyira nem volt étvágyam, hogy képtelen voltam enni, és akkor az nagyon rossz volt nekem, mert folyton éhes voltam, de egy falat sem ment a torkomon. Egyfajta karácsony előtti fogyókúra, a nadrágszíjamon egyből két lyukkal sikerült szintet lépnem. E tökélyt az utóbbi három napban továbbfejlesztettem, ezt csinálja utánam, aki tudja:
száj sarka felrepedve – nagyobb falatok kizárva
jobb oldali íny kisebesedve, száj véletlenül belülről kiharapva – rágás kicsukva
mandulagyulladás – nyelés gondolata is sírvafakaszt

Pedig már majdnem tudtam enni.

Reklámok