Egyszer volt, s hol nem, egy messzi vidéki városba invitálták a birgét, ottan is egy veszélyes üzembe. De persze nem ment ám ez ilyen kalandosan…

Nevesen Százhalomnak battája volt a város, s annak Erőműje, ahova eme birgének percre pontosan és felettébb csinosan kellett belibegnie, hogy ott jó szokása szerint mindenkit lehengereljen a lábáról. Csak e birge – jó szokását követve – bár időben oké volt, térben dezorientált, és első tippjét követve az olajfinomítónál szállt le, ugyanis szentül meg volt róla győződve, hogy az erőmű sem lehet olyan vészesen messze. Hamar észrevettem persze tévedésemet, de gondoltam nem baj, még van fél órám, buszmegállót láttam, csak nem olyan vészes a dolog.. biztos, ami biztos, betipegtem azért olajék recepciójára, hogy ugyan, árulják már el, merre tovább, mert egyedül még a saját szobámban is képes vagyok eltévedni.. Elkezdték magyarázni, hogy út itt, körforgó ott, onnan be a városba… Mondom Stoj, gyalog vagyok, mi több, tűsarkúban és alig húsz percem van. Eltorzult az arcuk: az elég gáz, mert legalább öt, ha nem tíz kilométerről van szó.. Elkámpicsorodva kitipegtem magam a buszmegállóba (tűsarkús birge sebessége veszélyes méreteket tud ölteni, a csigák csak úgy elhussantak mellettem) és épp a menetrendet próbáltam meg kisilabizálni, amikor megáll mellettem egy autó, és kiszól belőle egy idősebb emberke: “Azt  mondták, vigyem el magát az erőműhöz!”
Városi gyerek lévén tudom én, hogy idegen autókba nem illik beleszállni, ugyanakkor fogyott az időm és ritkán járt a busz, szóval egy életem egy halálom alapon talpig csinosban bepattantam, ő pedig a kedvemért még telefonált is egyet, hogy biztos jó helyre megyek-e, aztán amikor kiszálltam, sok sikert kívánt, és egy fityinget sem fogadott el…

No, ilyen is van.

(birge friendly verzió itt.)

Advertisements