Ezennel hirdettessék ki: nyolcadika kedd voltaképpen hivatalos birgeszerencsenap. Már csak azért is, mert a birgék is nyolcadikán születtek (bár állítólag akkoriban szerdára esett), igaz, pár hónappal odébb.

Történt ugyanis, hogy CSAMos csajos mozizásra voltam hivatalos, méghozzá a Becstelen Brigantik voltak műsoron, amit már amúgy is régóta óhajtottam látni – a válasz tehát nem váratott magára, és természetesen igenlő volt. Munkaidőm vége és a találkozási időpont között azonban volt másfél óra üresjárat, ezért úgy döntöttem, sétálok egyet a városban, s mivel hamarosan közeledik a pulcsiszezon (emlékeztek még a hideg idő és a birgehörcsög elterjedésének kapcsolatára? Na, ez az érzés vett elő szokás szerint) ezért körbenézek a Körúton néhány preferált üzlet irányába. A dolog még nem kóros: egyelőre még csak terepszemléztem, hogy az üzletek meddig tartanak nyitva, ugyanis reménytelenül hosszúnak tűnő munkaidőm eléggé lekorlátozza az ilyen irányú lehetőségeimet.

Szóval baktattam az utcán mostanában szokott magas, ám nem tűsarkú cipőben (képzeljétek, már majdnem tudok benne járni, igaz, még mindig olyféleképp, akár a birodalmi lépegető, de ez voltaképpen a sztori szempontjából teljes mértékben lényegtelen) és belebotlottam abba a boltba, ahol még nyáron kinéztem magamnak egy horribilis árú, ám motoros fazonú cipzáros (khm… nagyrészt piros) birgeholmit. Ha már így egymásba botlottunk – gondolta magában a birge – akár be is térhetnék, hogy vajon megvan-e még a holmi – ötlött fel csinos kis fejecskémben. A gondolatot tehát tett követte, s mint a mesében; az amúgy továbbra is horribilis árakkal bíró boltban ez az egy darab pulóver nevetséges összegre volt leolcsózva (ahogy kedves Bölcsiscsoportnéni szokta volt mondani) ergo nem lett volna szép magára hagyni.

Folytattam tovább utamat, s lám, könyvesbolt akadt bele. Próba szerencse alapon ide is betértem, ugyanis szükséges feleleveníteni franciatudásomat, hogy még egy fölösleges papírral gazdagíthassam majd gyűjteményemet: kell nekem még egy nyelvvizsga. Angoltapasztalataimból kiindulva nem a magolásban, hanem az élő nyelvtanulásban hiszek, avagy feliratos filmek és könyvek orrvérzésig, oszt’ ragad az magától is. Igen ám, de mai világunkban ez a megoldás csupán az angollal egyszerű, franciául például alig adnak ki olyan könyveket, amiket érdekesnek is találok, meg el is bírom olvasni az öt éve nem használt nyelvtudásommal. Csakhogy most kezembe akadt a Parfüm, ami bár baromi nehéz (már az első mondatokban olyan nyelvtani formák voltak, amikről még életemben nem hallottam) ellenben ismerem és szeretem a sztoriját, ráadásul úgy meg tudok örülni, ha találok egy ismerős szót vagy kifejezést.. úgy kábé minden harmincadiknál tehát földöntúli öröm tölt el. Amúgy meg ha nem olvastam volna már saját nyelvemen, fogalmam sem lenne, miről szól…

Majd jött a várva-várt film: összefutottam a kettő azaz kettő darab megjelent motoroscsajjal, akik egy gyorsétteremben készültek fel a két és fél órányi Tarantino-féle vérontásra. Abban a gyorsétteremben, ahol mellesleg nagyon formás poharakat adnak mostanság ahhoz a hatalmas menühöz, amit nem veszek, mert esélyem nem lenne egyedül elfogyasztani. Ám mivel a Lizi nagyon éhes volt, pohárgyűjteménye meg már amúgy is van, nagy kedvesen megajándékozott egy ilyennel, ezzel még nem is tudja, milyen lavinát indított el:D

Megtámadva a mozit, hogy alaposan felpakolhassunk minden földi jóval (popcorn-üccsi-kombó nélkül szerintem nem lehet filmezni) egy feltűnően CSAM-esélyes lányzót láttunk tétován ácsorogni, de a lányok nem hajlottak ajánlatomra, így a hölgyemény hiába szorongatta kétségbeesetten rózsaszín bukósisakját, nem nyert meghívót szűk körű társaságunkba, és végül nyilvánvalóan mással kellett megosztania valamiféle filmélményt, ami bent várt reá.

Aztán vége lett és hazajöttünk. A filmről meg hamarosan olvasható majd nem kicsit elfogult véleményem a Zónában😉

Reklámok