Ízes magyar nyelvre lefordítva: csalódás. Nem valami túl jó érzés.

Történt, hogy egy napon betértem „Budapest legnagyobb nyelviskolája”-ba, hiszen mint már említettem, újabb nyelvvizsgát kell begyűjtenem bővülő papírgyűjteményembe. A felkészülés érdekében ugyebár beszereztem már egy francia nyelvű könyvet, aminek igaz, hogy még csak az első három oldalán jutottam túl, de a célnak tökéletesen megfelelt: az agyam rákattant a dologra, és lassan, de biztosan térnek vissza az emlékek. Bonyolult mondatokat ugyan még nem tudok elmondani, és a szókészlet is erősen hiányos, de alapok már akadnak, amire lehetne idővel építkezni. Szóval ilyen szinten állok most: ezt hívják újrakezdőnek.

Elmentem tehát eme iskolába, keresni újrakezdő csoportot, de rögtön elszomorítottak (csalódást okoztak ugyebár), hogy ilyenük nekik nincs: csücsüljek le, kapok egy tesztet, töltsem ki, utána megmondják, hogy milyen csoportot ajánlanak nekem.

Nosza, nincs veszítenivaló, nekiültem a középfokú szintnél hajszálnyival gyengébb tesztnek, amik tele voltak olyan mondatszerkezettel, amihez hasonlókon angolul is tán kellett volna gondolkodnom egy picit – csupa feltételes mód meg folyamatos múlt idő volt benne, meg némi passzív szerkezet. Nos tény, hogy ezek a részek még nincsenek a reload állományban, csúnyán el is buktam a tesztet. A kitöltető nő tehát teljesen jogosan csóválta a fejét. A probléma azonban itt következett: a nő egy mukkot sem beszélt franciául, tehát szóban már nem tudta csekkolni, vajon tanultam-e már valaha a nyelvet, vagy csak itt nagyképűsködöm. Annyi esze meg nem volt, hogy adjon egy könnyebb tesztet, hátha kiderül, hogy nem vagyok totál hülye: közölte velem, hogy a csoportom az A1, azaz a teljesen nulláról kezdők csoportja. Ezzel azt hiszem, Budapest legnagyobb nyelviskolája el is vesztett egy diákot: lehet, hogy sokat felejtettem, de azért négy év tanulás (amiből kettő fakultációs volt!) után nem vagyok hajlandó azt ismételgetni, hogy Je suis Simon Chabot, j’habite á Rennes, j’aime le rock et Madonna.*

Továbbá szeretném, ha elárulná nekem valaki, hogy amikor egy nő kora reggel átrohan az Alkotás úton és megállapítja, hogy jönnek és dudálnak az autók ezerrel, akkor egészen pontosan mi fut át az agyán, amikor az első sávon átszalad, a másodiknál meg lassú sétára vált? „Ez egy jó nap az öngyilkosságra”? „Az a gonosz ezüstmetál Renault bántott volna, de ez a cuki piros Suzuki tuti, hogy meg tud állni!”? Kis híján kivasalták a nőt a szemem láttára.

*A fenti tételmondat a legnépszerűbb francia nyelvkönyből származik, és annyira mély nyomot hagy az emberben, hogy ha valahol a világban két, egykor ebből a könyvből franciául tanult ember összetalálkozik, 90%-os a valószínűsége, hogy ez a mondat el fog hangzani. (jelentése egyébként: „Simon Chabot-nak hívnak, Rennes-ben lakom, szeretem a rockot és Madonnát”.)

Advertisements