Könyvtárba járni jó. Az ember belép a hatalmas kapun (mert a könyvtárnak ugye hatalmas kapuja kell, hogy legyen) és megcsapja az embert a tudás szele. A polcokon nagy emberek nagy gondolatai vannak összegyűjtve, és valami egészen fantasztikus a gondolat, hogy csak oda kell nyúlni érte és már befogadható is. Ha ez a könyvtár pedig esetleg maga is egy komoly épületben van, hát az már felér egy szentéllyel.

Ezek a gondolatok szaladtak át birge kicsi fejében, amikor keresztülverekedte magát az őrökön és belépett az Orsszággyűlési Könyvtárba. Maga a parlament ugyebár, ha eltekintünk a benne ülőktől, egy igencsak impozáns épület, és a tény, hogy nekem jogosultságom van oda belépni csak úgy, önmagában is felér egy ujjongáscsomaggal. Képzelhetitek, ezek után mekkora volt a csalódás, amikor birge úttalan utakon és hosszú folyosókon vergődött végig, amiknek az egyik oldala be volt szekrényezve, de olyan intelligensen ám, hogy a folyosón haladva a szekrény kopott, ronda hátoldalát lehet csak bámulni, a másik oldalon pedig van egy oldalfolyosó, felirattal: jobb nem arra menni, ugyanis veszélyes. Aztán hosszú bandukolás után az ember elér a sor végéig, ott bemehet a szekrények másik oldala felé, ugyanis kettős funkciójuk van: egyrészt a szekrények hosszában kettéosztják a folyosót egy közlekedőre és egy ücsörgőre, valamint – más könyvtárakhoz hasonlóan – beléjük kell pakolni táskát-kabátot mert ezt ugyebár bevinni nem szabad. Ámde valamiért a takkernénik nem érzik sajátjuknak ezeket a szekrényeket, úgyhogy az ember válogathat, melyikben lesz kevésbé mocskos a cucca.

Legalább a könyvtárosnénik aranyosak és van ingyen wifi – reméljük, hasznát is veszem a közeljövőben.

Ezt leszámítva sok újdonság nincs az életemben, Belizár működik és jót tett neki a kondenzátorcsere és/vagy a kitakarítás (a nagy gonddal nevelgetett portigriseknek annyi) mostanság csendben van, úgyhogy megint hála BiGnek. Mondjuk bootolni még mindig nem tud egyedül, bár ez részben az én lámaságomnak tekinthető: kapott anno jelszavat a BIOSára, nehogy a koliban mindenki összevissza állítgassa, csak épp elfelejtettem, mi is lehetett az. Így most minden bekapcsolásnál meg kell mutatni neki a Windowst.

Annyi történt még, hogy vadiúj háziállatom kilépett az árnyékból, már nem rejtegetem az emberiség elől (legalábbis a nagy része elől) de persze akik elől eddig titkoltam, akkor sem vennének észre semmit, ha az orruk alá dugnám, szóval meglehetősen fölösleges volt stresszelni azon, vajh kivillan-é. Viszont mivel a család blogolvasó tagjai már találkoztak vele, hát lásd világ, mostantól vele élek együtt:

Reklámok