Egyébként igen-igen jól telt a hétvége, csak épp a tanulmányaimmal nem haladtam gyakorlatilag semmit. Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy feladom, no nem végleg, pusztán egy kis időre: ha most nem teljesítem, a következő leadási határideje a szakdolgozatnak december, addig beköltözhetek a könyvtárba és kiképezhetem magam az egész térségből. Annyi előnye lenne a dolognak, hogy nem csak összecsapnám, mint ahogy most teszem. A hátránya leginkább az önbecsülésemben mutatkozna meg, hiszen nem vagyok az a fajta, aki könnyen lenyeli, hogy rajta kívül (szinte) mindenkinek sikerült időben véghezvinnie a feladatot, pedig mások is dolgoznak mellette, etc. Egyedül kéne záróvizsgáznom, legalábbis nagyon kevés ismerős lenne ott, fél év kiesne tanulási szempontból, vagyis teljesen elfelejtenék egy csomó fontos dolgot, viszont több időm lenne tisztességesen felkészülni a nyelvvizsgára is, így nagyobb esélyem lenne több pontot összegyűjteni, ami mint tudjuk, 60% felett a kutyát sem érdekli, csak az én egómat. Igaz, ki tudná olyan sokáig megfizetni ezt a tanárt, akihez járok:S? De ha most föladom, akkor hiába vettem ki az egész éves szabadságomat márciusban, és hiába haragítottam magamra a Sziklakórházat azzal, hogy nemet mondtam a beugrásra múltkor – körülbelül harmadik alkalommal, mióta ott dolgozom, márpedig már elég régóta. És mégis én érzem magam szemétnek. Ez van, a világ kegyetlen, a birge dilemmázik, az átkozott nap pedig tán soha nem fog újra kisütni. Mélységesen egyetértek Kázmérral:

 (a képet a mai újságból szkenneltem be, a minőségért bocs, de nem volt túl sok kedvem tovább vacakolni vele.)

Mellesleg megjegyzem, azon meditálok, hogy a _másikblogon_ ezentúl korábban fognak megjelenni a postok, mondjuk egy nappal.

Reklámok