Hajnali fél kettő, a monitor fényében süttetem az arcomat (ha lehajtom a fejem, a szemüveg ujjlenyomatain megtörik a fény, már megint vonatablak, sóhajtok) az utolsó msn-kontakt* is eltűnik az ablakból, csend van és sötét, nemtávirat álmában időnként nagyot horkant, azután elhallgat, igazán békés lenne minden, ha nem kéne ezt az átkozott szakdolgozatot írnom, hanem mondjuk böngészgetnék valami izgis után. Nyilván gyorsabban haladnék és hamarabb böngészhetnék, ha szakdolgozatírás helyett nem böngésznék, pláne blogot írnék, de hát esendő a birge, ez van, na.

Ma is voltam futni, de elmaradt, mert a futónak kinevezett cipő törte a lábam. Sétáltunk helyette, csak a lábujjhegyeimet leérintve, mintha az jobb lett volna. A bolttól kétsaroknyira rájöttem, hogy mégis tudok futni benne, mi több, úgy kevésbé töri. Ám valamiért nemtávirat nem óhajtotta hazafelé kocogásban megtenni a távot a fehér zacskóval, kiló kenyérrel, tíz deka párizsival, ugyanennyi sajttal, liter tejjel. Én azért odaszaladtam a játszótér melletti csúszkához, “némá’ csaj! És milyen jó!” kiabáltak egymásnak a hatéves fiúk, hát ezt is megértük. Tegnap csókolommal köszönt egy tizenéves lány, este dalra fakadt** láttomra a vadidegen biztonsági őr – most akkor szép vagyok és fiatal, avagy csúnya és öreg?

*CsodaBiG volt a szerencsétlen versenyző, akit addig nyüstöltem, míg át nem olvasta meglévő szerény oldalacskáimat, aztán majdnem elsírtam magam, mert több hibát talált benne, mint a másik három lecteur (sőt! lecteurs, mert többes szám, azt hiszem, agyamra ment a francia) együttvéve, főleg kettőspontokat. Közös megegyezéssel likvidáltuk őket. Amúgy nekem ez fontos, hogy valakik átolvassák a szakdogáimat, mert én soha nem veszem észre az elgépeléseket (és a kettőspontokat). Éjszakai szakdolgozat-konzulensek kerestetnek, bért nem tudunk ajánlani, viszont gyakorlati papírt aláírok, abban úgyis nagy rutinom van még a Filmklubból. Ja, mellesleg én is munkát keresek. A történelem mindig ismétli önmagát.

**szó szerint.

Reklámok