Fél évig hajtottam, mint az őrült, sokszor csak az energiaital tartott életben, és többen is csodálatukat fejezték ki, hogy még élek. Nézzük, mi történik a végefőcím után, avagy hogy pihen egy birge?

Az első pár napban rengeteget aludtam, kiolvastam két könyvet (teljesen komolytalan példányokat) hétvégén rokont látogattunk, plusz megejtettem a tavaszi nagytakarítást, és amíg nemtávirat nem figyelt, átrendeztem a könyvespolcokat (neki ugyanis az az elve, hogy a könyveknek összevissza kell lenniük, én viszont mindig is tematikus könyvespolcra vágytam). Ezután hosszas utánajárással megrendeltem azt a két könyvet, ami kell a sikeres nyelvvizsgához (szerintem), egyiket már át is vettem, a másikra még várok. A kettő összesen kábé annyi, mint egy óra a franciatanáromnál. Töltögetem közben az egyik kedvenc sorozatomat franciául, nemtávirat előre tépi a haját. Ráadásul nem lehet egészben letölteni az egész évadot, csak epizódonként, úgyhogy most mehet a para, hogy mi lesz akkor, ha történik valami izgis, és még nem jött le a következő rész:S

Tegnap este befejeztük a Dextert – ha már sorozatoknál tartunk – hát olyan volt az utolsó epizód, hogy hajnali egykor még neki kellett állni megnézni egy mesét is, mert én teljesen fel voltam zaklatva, és úgy féltem, mintha horrorfilmet néztünk volna.

Beindult a munkakeresés project is, rekordidő alatt sikeresen, annyira, hogy pénteken elküldtem az önéletrajzomat egy helyre, kedd délután pedig már fel voltam véve. Tiszta lelkes vagyok, nagyon szimpatikus az iroda, a munka meg kábé ugyanaz lenne, mint korábban, csak kellemesebb helyen. A baj vele mindössze annyi, hogy félállás, így félpénz, vagyis pont a felét kapom a korábbinak, és olyan időbeosztással, hogy mellette a Sziklakórház csak hétvégén fér bele, mert pont ütközik a műszakváltással (kivéve, ha megtanulok teleportálni). Annyi hétvége meg nincs, hogy egész fizetést kapjak a hó végén.

A másik meg, hogy végülis megint csak irodai asszisztens vagyok, így a harmadik diploma magasságában nem szeretnék beleragadni ebbe a szerepkörbe… De mivel van annyira szimpatikus a hely, nekifutok és meglátjuk, mi lesz belőle.

Szóval így pihen egy magyar birge. Bulizni és moziban csak egyszer, strandon és nyaralni meg még egyáltalán nem voltam, holott ez volt az első számú cél…

Reklámok