-Tudod mi a különbség a zsiráf és a krumpli között?
-Nem.
-Akkor ne menj a piacra, mert k**vára át fognak b@szni.

Na, valami hasonló van a motorral. Eljött az ideje a láncspray használatának, és mivel itthon nem tartunk olyat, hát elcaplattam a munkahelyemközeli motorosboltba, beszerezni a szükséges hozzávalókat. Nem mentem _teljesen_ szőkén, SZMSt meginterjúvoltam, hogy van-e valami szempont, amit nézni kell, de ő azt mondta, tökmindegy. Biztos ami biztos, a korábban tök kedves* eladósrácokat is megkérdeztem. Azt mondták egy kaptafa, különbség csak az árban van.

Kezdetnek levettem egy pici flaskát, mert azt hallottam, az sosem árt, ha van a túrapakkban, a nyereg alatt puhított szerszámtáskában. Szóval a túrapalack már megvolt, de kellett egy állandóra is, mert a nagy kiszerelés közismerten olcsóbb. Nézelődtem-nézelődtem, majd lekaptam a legnagyobbat, az ára is jó volt, csak az volt a gyanús, hogy egy polcon többféle kupakos példány volt. A fiúk előzékenyen közölték, hogy színezett a cucc, tök hasznos, látom, hogy mikor kell újrafújni.** Na, gondoltam, ez kell a hozzám hasonló szőke jánynak: nem kell hosszasan meditálni felette, csak rápillantok, és már tudom is, itt van-e az ideje a fújásnak. Gondoltam, normál láncspray színű, enyhe beütéssel. Levettem találomra egy zöldet.

Itthon nekiveselkedtem a dolognak. Vittem újságpapírt, mert tudom, hogy a gumiknak nem tesz jót, ha összekenem. Felkészültem a nagy műveletre, fújtam, és kis híján elájultam.

Basszus, ez neonzöld! El tudjátok képzelni a fekete motoron a neonzöld láncot? Szegény Wolfien körös-körül az összes motor kórusban fog röhögni! Úgy néz ki, mint egy kezdő graffitis első alkotása (de legalább a gumira nem ment). Ráadásul a kiszerelésnek hála, el fog tartani még egy jó darabig. Kawasakiláncok átfestését vállalom. Neonzöld láncspray-met szőke hajfestékre cserélném,érdeklődni privátban…

*Kedves=eddig mindig halál rendesek voltak, kérdéseimre türelmesen válaszoltak, és még hozzáértőknek is tűntek.

**Én hülye, nem gyanakodtam. Szerintem azóta is kórusban röhögnek.

Az egerekkel sem jártunk sokkal jobban. Én eleve nem akartam háziállatot kereskedésből, mindenféle rossz tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban, de hát ott helyben szerelem volt ugye, tök felkészületlenül vettük meg Bobot és Bobeket, gondolván, nem lehet bonyolultabb futóegeret tartani, mint bármely más kisrágcsálót, amiben meg már mindkettőnknek van tapasztalata.

Azt korábban már említettem, hogy Bob a kereskedő minden esküdözése ellenére fiú lett, ám szerencsére nem estek egymásnak, így még egy darabig nálunk maradt, szeretgettük, meg az egerek is szeretgették egymást. Full plátóian. Jó volt őket nézni, ahogy mosdatják egymást, játszanak, együtt alszanak, turbékolnak. Ám sajnos eljött a nap, amikor megkívánták a szerelem gyümölcseit, mi pedig, két felkészületlen gazdi, este fél hétkor buszra kaptunk és elszaladtunk kisállathordozókonténert venni, amibe szegény Bobot bezártuk, így az éjszaka hátralévő részét Houdini módra töltötte, szerelmétől távol. Szerencsére nem sikerült kirágnia magát, így tegnap reggel elindultam vele a munkahelyemre (itt van a kereskedés a közelben, de később nyit, mint ahogy a munkaidőm kezdődik). Volt persze nagy örömködés, egérnézés, a fél iroda itt tolongott az asztal mellett, nekem meg hasadozott a szívem, mert otthon Bobek a sarokban gubbasztott, senkivel nem állt szóba, és marha magányosnak tűnt. Nem bírtam ezt elviselni: telefonáltam egyet- kettőt, és délután, immár Bobtalanul az üres deportálókonténerrel a kezemben elszaladtam egy másik kereskedésbe, másik egeret venni.

Így került hozzánk Bobetta (nevét a Bob és a Loretta nevek összevonásából kapta, á la Brian élete).

Bobetta még egész pici és színét tekintve bézs, a könnyebb megkülönböztethetőség végett. Sajnos  a kereskedésben csak a hátsó felére koncentráltunk (szarvas hiba no. 3.), így csak a metrón vettem észre, hogy a szeme felett van egy kopasz folt, ami vagy sérülés nyoma, vagy betegségé, még egy dolog, ami miatt aggódni lehet.

Hazaértem, Bobek még mindig búslakodott a terráriumban, hordozódobozostul betettem hát a picit, hadd szokják egymás szagát. Bobek persze félreértette a helyzetet és nagyszerű bunkert épített a doboz alá, örült is, milyen jó kis játékot hoztam neki. Mivel ellenséges viselkedést nem tanúsított, kinyitottam a dobozt, gondolván, hogy ilyen pici egeret csak befogad azonnal… hát olyan kergetőzés, cincogás, verekedés kezdődött, hogy csak bonyolult műveletekkel tudtam őket szétválasztani, és mindenkit visszaterelni saját terráriumrészébe, eközben még engem is megharapott valamelyik (egy kicsit, de már elmúlt).

Most Bobetta ül a pici konténerben, Bobek meg szorgalmasan áskálódik körülötte és néha a konténer tetején csücsül, mintegy jelezve, ki az úr a háznál.

Azt még nem tudom, hogy lesz ebből barátság.

A blog mostanában csak motorokról meg egerekről szól, mert ezen kívül általában csak a munka történik velem, az meg ennél is unalmasabb. Illetve voltam tegnap koncerten, és a hétvégén igazi ál-fesztiválra is megyek, szóval a dolog még nem reménytelen.

Advertisements