Építkezés, lakásfelújítás.. ezek azok a szitokszavak, amiknek már a gondolatától is hideg ráz. Nem csoda, ha néha ferde szemmel nézem szegény nemtávirat lakberendezési késztetéseit, főleg, ha az nagyobb átalakításokkal is jár. Ahhoz, hogy ezt megértsétek, vissza kell repülni birge hamvas gyermekkorába.

A szüleimnek egészen hihetetlen képessége van a maratoni építkezéshez, immáron a tizenpáradik évet tapossák lakásfelújítás címén, és még egy helyiség sincs tökéletesen készen. Ez nem az a hagyományos mindig-van-mit-szépíteni-ezért-nincs-készen dolog, ami másokkal is előfordul, hanem tényleg dobozok közt éli le az ember az életét. Ez önmagában is elég kellemetlen, de nehézkes kamaszkoromból nagyon megmaradt egy jelenet, tán ekkor fogadtam meg először, hogy én ilyenbe soha bele nem vágok.

Középiskolás voltam, és magyartanárunk egyben osztályfőnökünk is azt az ukászt adta ki, hogy következő órára cipeljük magunkkal az x évvel korábbi könyvet, a fene sem emlékszik már, hogy miért. Természetesen a következő órára nem sikerült ezt a hihetetlenül nehéz taskot teljesítenem, s amikor az osztály teljes egésze előtt érdeklődött, hogy ugyan hogy lehet, hogy megint én vagyok az egyetlen, aki nem hozott magával minden cuccot az órára, akkor finoman megpendítettem neki ezt a költözés-építkezés dolgot, mire az osztály füle hallatára ilyképp gázolt bele harmatos és érzékeny lelkivilágomba:
-Nem hiszem el, hogy még mindig erre a költözésre meg építkezésre hivatkozol, nincs ember aki ennyi évig építkezne, jó lenne már, ha abbahagynád a folytonos hazudozást!

Pedig ő még nem is tudta, hogy túl az érettségin, meg jónéhány egyéb iskolán, még mindig fogalmam sincs, hol lehet az a magyarkönyv.

Érthető hát, hogy amikor nemtávirat már hevesebben pedzegette, hogy kisebb átalakítást végezne a lakáson, és ennek érdekében állandóan barkácsüzletekbe akart magával cibálni, enyhén tikkelni kezdett a jobb szemem, és ügyesen kihúztam magam a kérdés alól. Még meg sem voltam hajlandó nézni, hogy milyen padlóizéket vesz. Szegénynek nem voltam nagy segítség, ha valamire azt mondta, hogy neki tetszik, hát bólogattam, de amúgy köszöntem, nem kértem a dologból. Kevéske szabadságomat sem pazaroltam ilyen botorságokra.

Ő viszont igen. Tegnap reggel egy teljesen szokványos lakást hagytam magam mögött, a randa és büdös padlószőnyeggel, és délután, mire hazaértem, már befejezett táncparkett fogadott. Na jó, majdnem befejezett, még valami szegőizét le kellet rakni, de még vacsora előtt elkezdtünk visszapakolni a szobákba, mostanra pedig teljesen olyan minden, mint volt – csak új a padlózat. Ja, és a vacsorát is ő főzte.

Jé, ezt így is lehet?

Ezért cserébe a festési kérdésekbe már hajlandó vagyok én is beleszólni. Kár, hogy homlokegyenest ellenkezik a véleményünk a színeket illetően:)

Advertisements