Nna. Ne maradjatok blog nélkül, mert megszakadna a szívem.

Meg amúgy is, esik az eső, mi mást csinálhatnék? Írok a motorozásról. Konkrétabban első, kettesben eltöltött motorostúránkról.

Rögtön BuVadkert utáni hétvégén, felbátorodva nekiindultunk édes kettesben egy széép nagy Magyarország-körnek. Oké, nyilván veterán motorosok számára ez nem több, mint egy délutáni gurulás, de számunkra ez volt az első megmérettetés, tapasztalt társak nélkül, csak nemtávirat és én, a kaszkadőr és a nyuszimotoros.
Szóval csütörtök hajnalban, olyan 11 körül nekivágtunk a világnak és el is jutottunk a kábé 500 méternyire található boltig, ahol mint megfáradt túrázók, berongyoltunk reggelizni. Mivel a boltban erre alkalmas hely nem volt, otthonunktól kábé fél kilométernyire körbeültük motorjainkat a parkolóban, és reggeliztünk, mint akik már napok óta úton vannak.

Ezután tényleg elindultunk. A hetes utat választottuk, és csak Érdnél kellett megkérdezni, merre kell menni, meg Székesfehérvárnál tévedtünk el egy kicsit, mert a fene se gondolta, hogy fel kell menni a pályára. A pálya azért vicces, mert motorjainkon szélvédelem sem igazán van (az enyémen még csak-csak, de az XBRen egy árva plexi sincs), meg aztán a Wolfie 90 felett már érezteti, hogy dolgozik a motor, így a  pályán úgy szoktam érezni magam, mint aki egy fenevadat óhajt megülni, de végül szerencsésen teljesítettük a szakaszt, és jöhetett a hosszú, egyenes, csütörtök délelőtt kihalt hetes út, ahol végre tesztelgetni lehetett a gépeket. Mivel a BuVadkert túrán már felhívták a figyelmemet arra, hogy a kétüteműt igenis pörgetni _kell_, gondoltam nosza, ismerkedjünk meg a 7000-es fordulatnál nyitó power szelep következményeivel. Alaposan lemaradtam a vezérhangyától, húztam egy kövér gázt, és hirtelen marha közel jött minden, ami korábban többszáz méternyire volt. Tud gyorsulni a kicsike, csak hát a gazdája még nyuszi hozzá.

Érdekes adalék, hogy míg a “nagy” túrán 80-90-es tempónál már mindketten cidriztünk erősen, kettesben sokkal bátrabban motoroztunk, simán mentünk 100-110 körül, és csak azért nem többet, mert nemtáviratot levitte volna a szél, én meg nem is a sebességtől félek a Wolfie-n, hanem az a fura, hogy nagyon ráz. Ami tudom, hogy tök normális, csak mindig megijedek, hogy szétesik, vagy valami:)

Vigyázz, min töröd a buksit, tanultam meg újra, amikor Velence után nem sokkal ki volt írva, hogy Siófok 40 km. Na, gondoltam, ha csak negyvennel tötymörögnénk, akkor is ott lennénk egy óra alatt, de így pikk-pakk mindjárt csobbanhatok a Balatonba:)
És ebben a pillanatban összefutottunk a dugóval, és onnantól egy jó hosszú szakaszon keresztül örültünk, ha negyvennel mehettünk. És még a sorok közé sem lehetett bemenni, mert úgy meg voltunk pakolva sátorral-polifoammal, hogy tán el sem fértünk volna a szűk kis sávokban.

Aztán egyszer csak megérkeztünk, és akkor tényleg pancsiztunk, aztán elmentünk romantikusan hajókázni, meg ilyesmik:)

Másnap Badacsony volt a terv, méghozzá nem motorral, hanem nemtávirat családjának a barátjának a kis hajókájával, ekkor ugyanis bornapok volt, amit _feltétlenül_ meg kellett vizuálni. Amivel nem számoltunk, az viszont a vihar: minket bekergetett egy sátorba ahol malacpecsenyét kellett ennünk, az ismerős viszont sajnos a Balaton közepén hajókázott vissza amikor elkapta az égi veszedelem, ezért Badacsony helyett a balesetire ment, bár hálistennek nem volt túl nagy a baj.
Mi pedig ott maradtunk az utolsó menetrendszerinti hajójárat után este kilenc körül az északi parton, miközben cuccunk, pénzünk, irataink és mindenünk velünk szemben búslakodott. Mármint a túlparton.
Mindössze leleményességünknek köszönhetően jutottunk vissza szállásunkra, mert sikerült elcsípni egy menetrenden kívüli hajót, ami épp Fonyódra tartott. *

Ha már ilyen szerencsésen lemaradtunk a badacsonyi borfesztiválról, hát gondoltuk megnézzük ugyanezt boglári kiadásban, szóval becaplattunk a városközpontba és ….
és ekkora csalódást bornapokon mi még nem láttunk. Bor sehol, ellenben mindenhol lehetett kapni villogó, sípoló, gagyi izéket, kisebbségtől bőröveket, kiárusításon WD40et pokrócról, és két standnyi occó kínai bugyit, amitől végképp kiborultam. Vissza is fordultunk volna azonnal, de már benne voltunk a tömegben, mozdulni sem lehetett, menekülni meg végképp nem, meg is utáltam az egészet úgy, ahogy volt, bort is inkább fix árusítóhelyen vettünk**, pedig hát a bornapoknak nem ez lenne a lényege.

Elkészült a vacsora, a sztorinak folytatása következik.

*A többes számban nekem annyi szerepem volt, hogy miattam majdnem még ezt is lekéstük, mert az elfogyasztott finom badacsonyi boroknak feltétlenül el kellett még menniük a mosdóba az indulás előtt, a törpe vízműtelep ugyanis nem bírta volna ki “hazáig”.

**A fix árusítóhely alatt egy kis bódécskát kell érteni, ami alighanem egész évben ott áll, nem csak ilyenkor, és palackos bort ad benne egy nem túl hozzáértő néni.