Címkék

, , , , , , ,

Jött ez a Facebook meg twitter dolog, le is söpörte a kis blogocskámat a fenébe, mert már nem ülök le hosszas irományokkal szórakoztatni népes (néptelen?) közönségemet, mert lusta dög vagyok, na.

De vannak azért még rajongók, akik ajtómon dörömbölve követelik a folytatást, mintha csöppnyi kis életem annyira bővelkedne az izgalmakban, hogy már élni sem lehet nélküle.

Az elmúlt hónapokban voltam én például állatkertben, megnéztük jól a kölyöktigriseket (ez még valamikor szeptemberben lehetett, még egész kicsik voltak, mármint tigrishez képest), továbbá megállapítottam, hogy nem értem, mit sírnak az emberek, hogy csökken a születésszám, az állatkertben például mozdulni sem lehetett a gyerekektől. Nem fértem fel az állatfigurás mászókákra!
Persze megint tévedtem, amikor azt hittem, hogy majd a tigrincsek teszik rám a legnagyobb benyomást: az a helyzet, hogy az egyik madárházban meg lehet etetni a lórikat, márminthogy rászállnak a kezedbe és onnan eszik az almát, és a csőrükön támaszkodnak, és azt hittem, meg fognak csípni és megijedtem, de csak kapaszkodtak, egész finoman, szinte érezni sem lehet. Nagyon tetszettek, még a végén megbarátkozom a madarakkal, pedig amúgy nem szeretem őket:)
És volt rájasimogató is, tök jó a tapintásuk, meg a lajhárt is meg lehet taperolni, és ki van írva, hogy vigyázz, a lajhár harap, és akkor röhögtünk egy sort, hogy mégis milyen tempóval tud engem megtámadni egy lajhár?

Meg persze jellemző ránk, hogy elmegyünk az állatkertbe, ami tele van egzotikus állatokkal, és húsz percig bámészkodunk a mongol futóegerek terráriuma előtt.

Voltunk kirándulni is, a terv szerint Hűvösvölgyig motorral, onnan János-hegyig kisvasúttal onnan meg Libegővel mentünk volna, de nemtávirat motorja pont azon a délelőttön döntött úgy, hogy csapágyas lesz, így a túra első felét BKV-val teljesítettük. Nem is volt baj, mert így legalább nem kellett végig bukósisakot cipelni, plusz nyugodtan kolbászolhattunk össze-vissza, nem kellett azon gondolkodni, hogy jutunk vissza Hűvösvölgybe (erről már írtam egyszer egy blogot, itten van).
Szóval Hűvösvölgyben pont elment az orrunk előtt a kisvasút, így beültünk az ott található vendéglátóipari egységbe, és itt jön a reklám helye, mert szerintem Budapest legfinomabb forralt borát és bolognais pizzáját kínálta a hely, ráadásul tök szimpatikus volt a srác, és csak kicsit röhögött ki. Történt ugyanis, hogy ideje volt az indulásnak, de étek is volt még a tányéron és ital is a pohárban, ezért nemtávirat kért nekem egy műanyag poharat, hogy magammal vihessem a bort, én meg ezidő alatt, mint valami éhező homeless, megpróbáltam a maradék pizza nagy részét egyben betömni a számba, a maradékot pedig kézbe fogtam, és így szaladtunk fel az állomásra (ahol még vártunk vagy tíz percet).
János-hegy állomás és a Libegő közt pedig van vagy tíz percnyi sétaútvonal, ezt mi legalább negyven perc alatt teljesítettük, mert birge minden varázsfát megölelt (sok van azon az útvonalon), így el is ment az utolsó Libegő az orrunk előtt. Nem baj, cserébe felmentünk a kilátóba, körülnéztünk alaposan, lefelé pedig leginkább össze-vissza és cikk-cakkban jöttünk, figyelmen kívül hagytuk a jelzéseket, meg a turistaösvényeket, de szerencsére nem tévedtünk el:)

Nézzük csak, miből maradtatok még ki.

Voltam beteg is, de az nem túl izgis:)

Eltettem a motort aludni, így mindenki nagy örömére átmenetileg a motoros posztok is szünetelnek. Azt sem mesélem el, micsoda kirándulásokon jártam mostanában – igaz, csak a hátsó ülésen, mert Wolfie most már nagyon szerelőhöz akar menni, de tavaszig várnia kell…

Ma pedig (november 20. van ugyebár) minden ellenkezésem ellenére az én fejemben is megkezdődött a karácsonyi szezon, megvettük az első ajándokot méghozzá a három éves unokahúgomnak, ami csak azért kellemetlen, mert igazából szülinapi ajándékot kerestünk neki és nem, a kettő nem felcserélhető. Szóval továbbra is szülinapi ajándékot keresek.

Nagyjából ennyi. Puszi mindenkinek az orra hegyére.

Reklámok