Címkék

, , ,

Igen, nagyon büszke vagyok magamra, 13 éves lettem.

Legalábbis néhány szempontból kábé ott tartok: ellopom anyu sminkkészletét és kifestem az arcom. * Bár lehet, a sminkelésben a mai 13 éves lányok (és fiúk) már réges-régen leköröztek…

Szóval az a helyzet, hogy szilveszter van, ilyenkor mindenki csinosba öltözik és kikeni magát, csak én szerencsétlenkedem itt, szóval miután lakható állapotokat teremtettem a lakásban, úgy döntöttem, hogy a nap hátralévő részében megtanulok nőnek lenni. Terveim igen egyszerűen hangzanak: dögös frizura, vagány smink, szép ruha, elvégre buli van!

Ennek szellemében néhány órája youtube tutorialokat bújok, és amikor eljött a pont, hogy pofonegyszerűnek tűnik az eljárás, akkor előkaptam hatalmas sminkkészletemet, és nekiálltam a projectnek.

Jelenleg ott tartunk, hogy a másnapos mosómaci hozzám képest kutyafüle, nekem meg alighanem több festék van a szememben mint rajta, ugyanis erős égő érzést tapasztalok, és amit sikerült már felkennem, azt is lesírtam. Persze még van három és fél órám az indulásig, ebből még akármi lehet, Igaz, nem tudom, mit fogok felvenni, és még  a hajammal sem kezdtem semmit…
Mostanra már tudom: képtelen vagyok egyenes vonalat húzni. Viszont karácsonyra sminktanfolyamot kaptam magamtól, csak még nem mentem el. Remélem, ha ott is ilyen bénának bizonyulok, visszaadják a pénzem:)

Most örülök, hogy legalább nemtávirat nincs itthon.

*ez nem valami metafora, a sminkkészlet egy részét valóban anyámtól örököltem. Na, jó, loptam. Úgysem használta soha, ez már csak egy ilyen család…