Szóljanak a fanfárok, peregjenek a dobok, mert végre-valahára nekiülök a mesének! Bár persze ezer dolgom lenne ezt leszámítva, de jelenleg annyira távolinak érzem a kitűzött célomat (feltéve ha még nem estem el tőle teljesen), hogy cseppet sem tud motiválni. Faszomkivanállapot, na. Ezzel ti jártok jól, mert lesz jóóó hosszú blog.

 

Banská Stiavnica, alias Selmecbánya. Ez a tábla jelzi határát, mert ez a táblák sorsa. Aki innen továbbmegy, az már kíméletlenül Selmecen lesz.

Az iskolából két szak ment ki egyidejűleg: a műszaki tanárok (informatika tanár + kommunikáció szakosok) meg a szervezők (informatikusok). Mi Selmecen laktunk, a másik bagázs meg a (majdnem) szomszédos Bacsófalván; nos, ez a kép náluk készült. Negyvenvalahány rekesz sört számoltunk össze portájuk táján.

 

Találva egy szép, és tiszta vizű tavat, lelkesen nekifutott abölcsiscsoport, alig tudták a parton megállítani. Külön szeretném felhívni a figyelmet az idilli pitypangokra, és a birgefenék magasságában ugrabugráló Theodore-ra.

A víz pont ennyire volt tiszta, és ilyen messze volt a parttól. Ez voltaképpen a vizek érdekes tulajdonsága, hogy rögtön a vízpart után következnek.

 

Kedvenc autómán sofőrünk úgy érezte, mi sem lenne szebb, mint a windowzháttér szerű völgy kellős közepén egy barna Renault. S mivel épp kéznél volt egy barna Renault… (mindössze azzal nem számolt, hogy lefelé ugyan megy a kocsi, de felfelé nem nagyon van kedve. Így hát kedvenc sofőrünk mindösszes kilóival beleült az autóba, és három lány tolta fel a völgyből.)

 

Így néz ki az útról Selmecbánya, az a csinos fehér épület pedig az Újvár, másnéven Leányvár. Története a török hódoltság idejére nyúlik vissza, amikor a környékbeli falvak és városok egy várrendszer kiépítését találták ki, nehogymár a török csak úgy flangáljon fel-alá Szlovákia Felvidék területén – ennek egyik eleme az Újvár. Különlegessége, hogy úgy van kitalálva, hogy a környékbeli hegyekre telepített ágyúk pont ne tudjanak ellőni odáig, a várból viszont eltalálják a törököt:) A szájhagyomány viszont úgy tartja, hogy a Leányvár nem más, mint egy helyi újgazdag által a lányának épített börtön. Hogy miért is kell bebörtönözni egy lányzót? Cseppnyit könnyebb volt a vére, mint az ildomos lett volna, apuci pedig úgy döntött, hogy a következő, aki megdugja, el is veszi – addig meg jól ellesz a vár falain belül. Punktum, mese nincs. Viszont az ablakból gyönyörű a kilátás a városra.

 

Kálvária. Funkciója: kálvária. Tudjátok, az a dolog, amit a katolikusok húsvét magasságában körbejárnak, meghallgatják az idevágó történetet, majd énekelnek néhány szomorú nótát. birgevélemény szerint az az igazi kálvária, ahol az ominózus katolikusok mélységesen át tudják élni Krisztus szenvedéseit, és lám, ez olyan: a stációk ugyanis a hegy alján kezdődnek, és a hegy tetején fejeződnek be (legalábbis, ha jól figyeltem a sorrendet, ugyanis az állomások nagyrésze a felismerhetetlenségig meg van rongálva). Tehát mire az ember az utolsó, feltámadásos állomáshoz ér, addigra inkább a rómaiakkal tud együtt érezni: – Nem értem, mit nyafogsz, nekünk még visszafelé is meg kell tenni ezt az utat!

 

Étlap a Matej nevű étteremből, rajta majdnem fogyasztható magyarsággal szerepel Selmecbánya története. Olvassátok el, később még fontos lesz!

 

Tudjátok hát meg, miből van a szlovák hamburger! (ugyanarról az étlapról)

 

Történt egy éjszakán, hogy kedves lakótársunk (alig 16ágyas volt a szoba) éktelenül hangos horkolásba kezdett. Annyira, hogy a nyámnyilák nem tudtak tőle aludni (a birgéknek persze semmi ilyesmi problémájuk nem volt). Mit lehet hát mit tenni alapon, összekacsintottak a fiúk, felkapták a srácot, és ágyastul áthelyezték a szoba előtti kis előszobavagymiaszöszbe. Mire végeztek (bár közben többször is felébredni látszott a srác, ilyenkor pánikszerűen visszamenekültek ágyukba és alvást színleltek), egy táskából tündéri dallam csendült fel: Apakezdődik diumdisu verzióban, á la telefoncsengőhang. A táska is az előtérben végezte. Ennek képes dokumentációja látható fenn.

 

A képen szerény személyem látható egyetlen megkeresztelt tiszteletbeli keresztfiammal, a bánya előtt – mielőtt még lementünk. Nem tudtuk, mi vár ránk, naívak vagyunk, és optimisták:)

 

Íme a bánya bejárata. Ezen síneken vágunk neki a föld mélységének felfedezésének, felkutatni a régi idők bányáját, hátha nyomokban mégiscsak tartalmaz egy kis aranyat, ezüstöt, vagy bármit, ami értékes. (nem tartalmazott. Elődeinknek nagyobb szerencséje volt.)

 

Bemutatom Kamcsatkát, a Selmeci Szédült Bányásszalamandrát. Emlékeztek még a legendára? Nos, kedves lajhársofőrünk is emlékezett rá, így első este a Klopacskában (ami jelenleg teaház, de régen sokkal szebb funkciót töltött be) vett magának egy szalamandrát. Fantázia híján Klopacskának akarta elkeresztelni. Mondanom sem kell, birge babusgatta napokon keresztül, etette, itatta (főleg sörrel), cipelte magával mindenhova (a képen például gombászás közben látható), átnevezte… Mivel Kamcsatka a vállamon utazott az esetek nagyrészében, én meg szokás szerint leégtem… (igen, Kamcsatka nyoma ott maradt pár napig.)

 

birge meditál az abszint tó partján, amit sajnos nem azért hívnak így, mert eme neves nedűvel telt, hanem nemes egyszerűséggel, csak mert színe erre emlékezteti az embereket. Háttérben a bánya vészkijárata. Kezemben Kamcsatka.

 

Mivel birge rohamosan adoptálta Kamcsatkát, eredeti gazdája úgy döntött, kénytelen lesz új szalamandrát szerezni magának. El is trappoltunk hát a Klopacska boltba, ahol meglepte magát egy másik példánnyal, és hibáiból nem tanulva Klopacskának akarta elkeresztelni. Naná, hogy Honolulu lett belőle. Honolulu soványabb, izmosabb, ezüstszínű (Kamcsatka aranyszínével kiegészítve egész jól eljátszák az eredetmonda két szalamandráját), és – a nevével ellentétben – fiú.

 

Ez a plakát a közhiedelemmel ellentétben nem azért lett lefényképezve, mert szerepel rajta sofőrünk a lajhár, hanem, hogy bebizonyítsam; a szlovákok nem is olyan buták, mint ahogy kinéznek. Ők már felismerték a hódok fontosságát, és ha valaki pirosdobozos miaszöszt vesz a patikában, kap hozzá ajándékba egy NovéHódocskát, ami ugyan nem tudom, hogy mit jelent (valószínűleg kisebb kiszerelést), de ötletnek eleve nem lehet rossz.

 

Nicsak, már megint egy birge. Vagy exchibinionista (na tessék, még leírni sem tudom tisztességesen), vagy borzasztóan szereti az olvasóit, hogy ennyi képet pakol fel magáról. Itt például sört prédikál és ananászlevet iszik.

 

Természetesen, ha már északi határátlépés, akkor sztrapacska. Nem is nyugodtunk, amíg nem találtunk egy jó sztrapacskázóhelyet. Honolulu is velünk tartott, és becsülettel fogyasztott kis méretéhez képest. Sajnos Kamcsatka otthon felejtődött, így ő ebből az élményből kimaradt.

 

Tadám! A mentoskísérlet működés közben. Ki hitte volna, hogy ezt is megérjük…? Valóban pepsi light kell hozzá, úgy néz ki.

 

 Hazafelé a csapat felmászott a fent már említett Kálváriára. Természetesen a Selmeci Szédült Szalamandrák is velünk tartottak. Így néz ki a kilátás szalamandrákkal és birgekézzel az előtérben.

 

Így néz ki ama bizonyos völgy Renault nélkül. A kép már úton hazafelé készült.

 

És ezennel vége is röpke beszámolónknak, biliből kezet kivesz, újra kezd tanulni ezerrel, főleg, ha este még bulizni is akar.. (márpedig miért ne akarna?)